A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Pázmaneum Polgári Társulás
Felvidéki szemmel a lencsén át
Külhoni civil szervezetek - 2015. március 11., szerda 13:14

DUNASZERDAHELY. A csallóközi település művelődési központjában hétfőn nyitották meg Karaffa Attila amatőr fényképész Felvidéki szemmel elnevezésű kiállítását.
 
A kultúra több területén is aktív fiatalember tárlatának megnyitóját nagy érdeklődés övezte, nem véletlenül, hiszen ahogy azt A.Szabó László, Dunaszerdahely alpolgármestere megnyitó beszédében elárulta, a büszke csallóközi alkotó mindennapjait számtalan tevékenység és elfoglaltság tölti ki, sokaknak igyekszik segíteni, mindebben viszont a közös nevezőt keresve az mondható el róla, hogy lételeme az alkotás.
A fényképek is erről árulkodnak, amelyeken Karaffa Attila életének egyszerű momentumait őrökítette meg, utazásain keresztül egészen a városi mindennapokig. Amint azt elmondta, ő csak kattint, az utómunkálatok során érik alkotássá a fénykép, s örül, hogy két év után ismét teret kapott a helyi VMK-ban kiállítása.
„Én amatőr szinten művelem a fényképezést. Egy kicsit olyan a kiállításom, mint én magam, szokták mondani, hiszen valóban jelen van minden, ami fontos az életemben: a kultúra, a sport, a vallás, az emberek. Úgy gondolom, hogy nekünk itt, a szülőföldünkön ezek a momentumok fontosak, és vallom azt is, hogy ezeket tovább lehet adni a fényképek segítségével is.”
Az este során a közönséget az Arizóna zenekar két tagjának zeneszáma is szórakoztatta.

1 csatolt kép
Nagy érdeklődés övezte a kiállítást
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA