A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Kutatóközpontot avattak a partiumi Csengeren
MÁÉRT - 2015. április 19., vasárnap 09:49

A Nyíregyházi Főiskola, a Kölcsey Társaság, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem és az O’sváth Alapítvány rendezésében tartották meg a csengeri (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) O’sváth  Házban, amely az O’sváth Gyűjteménynek ad helyet, A Partium szerepe a magyar és a szomszédos népek kultúrájában és történelmében című konferenciát április 17-én.
Régi-új épület hívja fel magára a figyelmet Csenger belvárosában 2014 óta. Nemcsak a városközpont arculatának egyik meghatározó eleme immár, de hagyományápoló jelentősége is óriási: a neves közgazdász, jogász, politikus, O’sváth György rendkívüli és meghatalmazott (utazó) nagykövet értékes könyvtári gyűjteménye kulturált körülmények között lelhetett otthonra az után, hogy erdélyi és szatmári nemesi ősök leszármazottjaként a neves személyiség 2008-ban a családja múltjában jelentős szerepet játszó Csenger városnak adományozta azt. Az egykori rendőrségi épületet kormánytámogatással és európai részfinanszírozással tette alkalmassá az O’sváth-örökség befogadására a csengeri önkormányzat.
A kézikönyvtárban található közel 20 ezer kötet között van történelmi, szépirodalmi, genealógiai, művészeti, valamint világtörténelmi kiadvány országonként. Az antik könyvtár a XII. század és a XVIII. század között készült ritka iratokat és könyveket őriz. Az O’sváth család relikviái között láthatják az érdeklődők Kiss Áron püspök bibliáját, a Rákóczi-féle lengyelországi hadjárat idején fogságba esett O’sváth György 1650-es sisakját és tatár bilincsét és más érdekességeket.
A tegnapi konferencia ünnepséggel kezdődött, a szervezők képviselői ugyanis felavatták az O’sváth Gyűjteményre épülő kutatóbázist. Az O’sváth Ház a Nyíregyházi Főiskola és a Partiumi Keresztény Egyetem közös kutatóhelyeként is fog működni, amely tudományos ülések, vándorszemináriumok, egyetemközi találkozók helyszínéül szolgálhat majd. A gyűjtemény és a kutatóhely célja az erdélyi-partiumi és a helyi magyarság előre mutató, határon átívelő, hazafias, de ugyanakkor európai, nyugati értékeket közvetítő érdekei mentén történik. Az együttműködés célja továbbá a régió, a helyi értelmiség szervezése, a helyi közösségek szolgálata, kulturális központ kialakítása.
Forján Zsolt, Csenger város polgármestere köszöntőjében kijelentette: ismét eljött az ideje annak, hogy a határok eltűnjenek, elinduljon a gazdasági és a kulturális élet fejlődése a román-magyar határ mindkét oldalán.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a PKE Alapítók Tanácsának elnöke O’sváth György érdemeit méltatta, akinek a magyar nemzet iránti elkötelezettsége közéleti munkájában és magánéletében egyaránt megnyilvánult. Az O’sváth Alapítvány egyik fő célja a határok légiesítése, a trianoni sebek gyógyítása. A magyarság nemzeti stratégiája teljes mértékben beilleszthető az Európai Unió stratégiájába. Képviselőnk fontosnak tartja a határ két oldalán élők egymásra találását, amelynek egyik fő pászmája az oktatásban, nevelésben kialakuló együttműködés. Méltatta a nyíregyházi és a nagyváradi felsőoktatási intézmények közös projektjeit.
O’sváth György az alapítvány nevében köszöntötte a részvevőket, akik a kettészakított történelmi Szatmár megye mindkét oldaláról érkeztek. Ismertette az alapítványt, a házat és a gyűjteményt. János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora és Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola, valamint a Kölcsey Társaság elnöke ismertette a két intézményt és azok közös tevékenységeit. A továbbiakban neves előadók, egyetemi tanárok tartottak előadásokat, a már említett Jánosi Zoltán irodalomtörténész mellett Lászlóffy Zsolt muzikológus, Ujvárossy László képzőművész, János Szabolcs irodalomtörténész, Takács Péter történész, ifj. Szilágyi Ferenc geográfus, T. Károlyi Margit és P. Lakatos Ilona nyelvészek. Az előadásokat két szakkönyv bemutatója és filmvetítés színesítette.
 

2 csatolt kép
Tőkés LO'sváth Gy
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA