A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Winkler Gyula: a politikai pártok belső reformja nélkül nem lesz eredményes a listás szavazásra való visszatérés
MÁÉRT - 2015. július 7., kedd 12:49

Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke hétfői, Déván tartott sajtótájékoztatóján üdvözölte a hazai pártlistás szavazási rendszerhez való visszatérést a parlamenti választások esetében. Winkler megítélése szerint, amennyiben a hazai pártok nem rendelkeznek megfelelő politikai akarattal a szervezetek reformálása és belső újraszervezése tekintetében, a megyei pártlistás szavazási rendszerre való visszatérés nem éri majd el a kívánt hatást. 
„2008-ban az RMDSZ volt az egyetlen politikai szervezet, amely arra figyelmeztetett, hogy az akkor újonnan bevezetett egyéni szavazókörzetes választási rendszernek katasztrofális következményei lesznek a romániai politika számára. Annak idején, jómagam is az orosz ruletthez hasonlítottam nyilatkozataimban az uninominális választási rendszert” – emlékeztetett az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke.  
Winkler Gyula úgy véli, az egyéni választókerületes rendszer jelentős mértékben hozzájárult a romániai politizálási színvonal romlásához, a hazai parlament egyre gyengébb teljesítőképességéhez, valamint a politikai cselekvés minőségének csökkenéséhez. „Az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetésével nem nyertünk semmit, de nagyon közel voltunk ahhoz, hogy elveszítsünk mindent” – hangsúlyozta nyilatkozatában hozzátéve, hogy nem hisz az előrehozott parlamenti választások forgatókönyvében.  
Az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke arról is beszélt, hogy a jelenlegi körülmények „ismét lehetőséget biztosítanak” a Hunyad megyei szervezet számára a 2004-ben elveszített képviselői mandátum visszaszerzésére. „A következő évet munkával fogjuk tölteni, annak reményében, hogy újra esélyesek lehetünk a helyi és parlamenti választásokon egyaránt" – fogalmazott Winkler. 
A dévai sajtótájékoztató célja a 2014-2015-ös parlamenti ülésszak tevékenységi beszámolójának ismertetése volt. „Instabilitás és szerkezeti válság Európában címet kapta a beszámolóm, mert úgy vélem, hogy sajnos a 2014-es európai parlamenti választásokat követő évet az egyre mélyülő válságok jellemezték, mint például az EU keleti határainál tapasztalható, Oroszország által provokált válság, a modernkori történelemben példátlan menekültáradat által okozott válság, az elhúzódó gazdasági és társadalmi válság a tagállamokban, valamint a görögországi helyzet, amely azt mutatja, hogy valójában az EU egy mély strukturális válsággal küszködik” – pontosított Winkler. Ezzel összefüggésben, az RMDSZ európai parlamenti képviselője aggodalmát fejezte ki a szélsőséges politikai nézetek súlyosbodását illetően a tagállamokban és az Európai Parlamentben. 
„Mély bizalmi válsággal állunk szemben, amelyet a szélsőséges politikai pártok Európa-ellenes megnyilvánulásai táplálnak. Egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy Európa-ellenes megoldásokat igyekeznek gyakorlatba ültetni az Európai Parlamentben is. Sajnos fokozatosan elveszni látszik az európai összefogás (...). Egyik legfontosabb politikai célkitűzésem a szolidaritáson alapuló megoldásokhoz való visszatérés, valamint a közösségi módszer visszaállítása az európai döntéshozatalban” – hangsúlyozta Winkler Gyula.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA