A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
Fillmore-ban táboroztak a felvidéki cserkészek
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2015. augusztus 18., kedd 13:40

Augusztus 6–16-a között zajlott a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) ötévente megrendezett Jubileumi Nagytábora a New York állambeli Fillmore-ban található Sík Sándor Cserkészparkban. A táborban közel 700 magyar cserkész vett részt, nagyrészt az Egyesült Államokból és Kanadából, de az anyaországból, a Kárpát-medencéből és a szórványmagyarságból is érkeztek táborozók. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségből 12 cserkészt láttak vendégül a táborban.
A Jubitábor keretmeséje idén Mikszáth Kálmán A két koldusdiák című regénye. II. Rákóczi Ferenc korszakának megelevenítésével a cserkészek játékos formában ismerkedtek a magyar hagyományokkal, és barátságokat kötöttek más földrészeken élő cserkésztestvéreikkel. „Felemelő és egyben megható azt látni, amikor magyar cserkészek, akiket tengerek választanak el egymástól, itt Fillmore-ban egymás nyakába borulnak a hosszú út végén. Ezeket a gyerekeket a magyar nyelv és a cserkészet szeretete egy életre összeköti” – mondta Szentkirályi Endre, a Jubitábor parancsnoka.
A szlovákiai magyar cserkészek számára a Jubileumi Nagytábor valóban sok újat ad. Amellett, hogy cserkésztudásukat Amerikában bővíthetik, az ottani magyar cserkészek által megtapasztalhatják, mekkora áldozatos munkát kíván, hogy magyarságukat és a magyar cserkészetet megőrizzék. „Nincs még egy ilyen tábor, ahol a világ legkülönfélébb tájain élő magyar cserkészek találkozhatnak, és együtt élhetik át a cserkésztábor élményét. Annak ellenére, hogy itt Szlovákiában mi is kisebbséghez tartozunk, csak sejteni tudjuk, milyen érzés egy teljesen más nyelvű és kultúrájú környezetben élni, hisz a mi szomszédjaink, diáktársaink mind javarészt magyarok. Ezek a találkozók azt hiszem, még jobban megerősítenek minket abban, hogy fontos a saját kultúránk megtartása, megélése. Jó tudni, hogy bárhová is megyünk a világban, mindenhol találunk magyar cserkészeket, akikhez bármikor fordulhatunk” – közölte Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke.
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tagjai a tábor után még az Egyesült Államokban maradnak pár hétig. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség és az ott élő magyar cserkészcsaládok további programokat, kirándulásokat, városnézéseket szerveznek a felvidéki cserkészeknek, majd szeptember 5–6. között részt vesznek a clevelandi Cserkésznapon, a KMCSSZ egyik legnagyobb rendezvényén. (KMCSSZ/szmcs-p)

5 csatolt kép
Jubitábor 4Jubitábor 3Jubitábor 2Jubitábor 6Jubitábor 5
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA