A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Magyar Polgári Párt
Biró Zsolt beszéde a Nemzeti Gyásznap alkalmából
MÁÉRT - 2015. október 6., kedd 21:28

Emlékezni, fejet hajtani jöttünk ma ide, a Vesztőhelyre. Az 1849-es megtorlást követően a lángot újra éleszteni akaró forradalmárok vesztőhelye a Postarét, így nekünk, marosvásárhelyieknek megadatott, van városunkban is egy vesztőhely. Gálffy Mihály, Horváth Károly és Török Ignác.  Három név. Három vértanú neve. Hányan tudják vajon hibátlanul elsorolni?
Október 6-án, Aradon 13.
Nem járunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk: az aradi vértanúk nevét hibátlanul a magyar lakosság többsége aligha tudja felsorolni.
Egyet azonban tudunk és ezt már gyerekként megtanultuk, hogy „magyar ember sörrel nem koccint”. Nem koccintunk, mert a hagyomány szerint az osztrákok sörrel ünnepelték az aradi eseményt. Legenda vagy valóság? Nem is ez a fontos. Sokkal többet ér az a nemzeti egység, ami ennek kapcsán kialakult. Magyarságunkat, összetartozásunkat testesíti meg ez a mondat, hiszen ezt csak mi magyarok tudjuk!
Magyarságunkat Összetartozásunkat, testesíti meg Marosvásárhelyen a Postarét is. Itt gyűlünk össze, valahányszor, de idén mintha erősebben éreznénk ennek az említett összetartozásnak a fontosságát. Nem csak azért, mert hosszú szünet után politikai színezettől függetlenül, ismét közösen vagyunk itt, hanem azért is, mert a külső körülmények is azt üzenik: olyan időket élünk, amikor össze kell zárni sorainkat.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlás oly mértékű volt, hogy szinte nem volt olyan magyar család, amelynek valamelyik tagját ne érintette volna az. Az aradi 13 és a Budapesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök mellett száznál is több embert végeztek ki, több százat küldtek börtönbe, több ezren álltak hosszabb-rövidebb ideig vizsgálat alatt, több tízezer volt honvédet soroztak be büntetésként a császári-királyi hadseregbe és az önálló magyar bankjegy, a Kossuth-bankó kárpótlás nélküli megsemmisítése, politikai pártállásra való tekintet nélkül érintette az ország valamennyi lakosát. Olyan politikai indíttatású, gazdasági jellegű sokk érte tehát a társadalmat, amelyhez csak Trianon hatása mérhető.
Mi marosvásárhelyiek, mi erdélyi magyarok, mi kisebbségi sorba szorult magyarok ezt bőrünkön érezzük mondhatni nap, mint nap.
Érezzük, amikor nem használhatjuk korlátlanul anyanyelvünket. Érezzük, amikor másodrendű polgárként kezelnek munkahelyeinken vagy az iskolában. Érezzük, amikor a hivatalok packáznak és diszkriminálnak. Érezzük, amikor nem használhatjuk történelmi utcaneveinket, amikor betiltják jelképeink használatát, amikor bírságolni próbálnak himnuszéneklés miatt, és érezzük, amikor a pusztán kéréseink felvetésének jogát is elvitatják tőlünk.
 
Ilyen körülmények között a Nemzeti Gyásznap különös jelentőséggel bír. A mai nap üzenete nem csak a gyászról kell tehát szóljon, a mai nap azt is üzeni, hogy nem hagyhatjuk, úrrá lenni magunkon az önsajnálkozást.  
Mi magyarok lázadó alkatúak vagyunk Dózsa és Rákóczi, vagy Bocskaitól 1956-ig forradalmak, szabadságharcok láncolata, minden esetben valamilyen, a nemzet létét vagy jövőjét veszélyeztető esemény váltotta ki.
Itt az ideje ráébredni, hogy ma sincs ez másként. Ma is nemzeti megmaradásunk a tét.
A politika egy hatalmas taktikai játszma, mondják sokan, de taktikázások közepette nem fordulhatunk saját közösségünk ellen! Ma, nem mondhatjuk Marosvásárhelyen, egy autonómiafórumon, hogy most éppen nem aktuális az autonómiát kérni.
Mondjuk ki tisztán és világosan, hogy mit akarunk. Mondjuk ki, hogy a békés együttélés együtt gondolkodás és együtt munkálkodás csak akkor lesz hiteles, ha nem másodrangú polgárokként kezelnek minket.
El kell mondanunk újra és újra azt, amit megtettünk 2014. november 29-én, Sepsiszentgyörgyön. Akkor az ott felolvasott petíciónkra gyorsan érkezett a válasz. Megbírságoltak a magyar himnusz énekléséért. Bírságot rótt ki a román kormány székelyföldi megbízottja, mert nemzeti imánkat mertük énekelni. Egy nemzetet vágtak pofon, mert valaki, valakik szólni mertek. Pedig semmi egyéb nem történt, csak egy közösség megfogalmazta elvárásait, jogos kéréseit. Békésen. Civilizáltan. Jogkövető módon. Emlékeztettünk, arra, hogy mit tartalmaz a Gyulafehérvári Nyilatkozat. Emlékeztettünk arra, hogy mit ígértek nagyapáinknak, közel 100 évvel ezelőtt, a mai román politikai vezetők nagyszülei. Országnyi területért cserébe jogokat ígértek! Jogokat, melyek biztosításával mai napig adós a hatalom.
Mi kértünk valamit, aztán jött a gyors és egyértelmű válasz. A bosszú. Valószínű azért, mert az igazság fáj!
De nekünk is fáj. Nekünk az igazságtalanság fáj! Nem mondanám, hogy ez jobban fáj, de az biztos, hogy másképpen fáj. Másképp, mert úgy érezzük, hogy a gyógyír erre a fájdalomra nem a mi kezünkben van, nem a mi patikáinkban található. De tudjuk, hogy hol találjuk az ellenszert. A gyógyír ott van az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban. „Önrendelkezés és teljes jogegyenlőség minden együttélő nemzet számára.” Ezt a kérésünket nem lehet elutasítani az elcsépelt hivatkozásokkal (mely szerint „csupán ajánlás, tehát nem kötelező érvényű”) Ez nem egy uniós norma. Ez egy önként vállalt kötelezettség! Ez egy olyan dokumentum, amely erkölcsileg kötelez. Erkölcsileg kötelezi a mindenkori román hatalmat jogaink szavatolására.
Ezt kérjük, és ebből nem engedhetünk. Az kell tudatosuljon bennünk, hogy gyerekeink jövője múlik azon, hogy ma hogyan lépünk fel jogainkért. Marosvásárhelyi magyarságunk jövője múlik azon, hogy leszünk-e annyira bölcsek és megértjük, hogy 2016-ban tényleg „Mindnyájunknak el kell menni!”, mindannyiunknak ott kell lenni, amikor eljön a megmérettetés ideje.
Zárszóként Juhász Gyula Október 6-a című verséből idézek:
“A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol: 
E nagy napon, hol emlék s béke leng,
A bús bitókra hittel nézzetek!” 
Kívánok mindannyiunknak kellő jövőbe vetett hitet, kitartást, erőt és legfőképp bölcsességet!
 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA