A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Tőkés László gratulált Király Károlynak
MÁÉRT - 2015. november 7., szombat 12:24

Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke adta át a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést Király Károly politikai közírónak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik alapítójának az Országházban november 2-án. A visszavonult, idős politikus az erdélyi magyarság jogai és önrendelkezése érdekében folytatott küzdelme elismeréseként vehette át a kitüntetést Áder János államfő javaslatára. 
Lezsák Sándor kitüntetés átnyújtásakor úgy fogalmazott: egy olyan embert köszöntenek, akinek neve a 70-es és a 80-as években a reményt jelentette. Méltatta az erdélyi magyar politikus küzdelmét, kiállását, szavai szerint ezek őket, magyarországiakat is erősítették. Király Károly köszönetet mondott az elismerésért és úgy fogalmazott: amit tett, azt az erdélyi magyarságért, a román–magyar barátságért tette.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az alábbi levelet küldte a kitüntetettnek:

Király Károly szenátor úrnak, Nagyvárad,
nemzeti ellenállónak 2015. november 5.
Mezőkovácsháza

Tisztelt Szenátor úr!
Kedves Károly bátyám!
Szívem nagy örömével értesültem magas kitüntetésedről, annak minapi átadásáról.Ezzel együtt bibliai korhatárt meghaladó születési évfordulód alkalmából is őszinte elismeréssel és nagy szeretettel fejezem ki jókívánságaimat mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mind a magam nevében.
Eszembe jut valamikori álcázott találkozásunk a marosvásárhelyi konzervgyárban – megboldogult Márton János közreműködésével. Túlzás nélkül állíthatom, hogy Ceauşescu-rezsimmel szembeni vakmerő és karakán kiállásod meghatározó példát jelentett számomra saját küzdelmeimben. Ezért is jelentett feledhetetlen élményt az, amikor hosszú idő múltán, immár Bukarestben találkozhattunk újra egymással a politikai és „eszmebarikádokon”.
Boldog vagyok, hogy Nagy Imre módjára nem váltál az istentelen önkényuralom áldozatává, hanem mindmáig körünkben üdvözölhetünk és ünnepelhetünk.
Isten áldását kérve, sok szeretettel küldöm üdvözletemet:
Tőkés László

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA