A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Külföldi Magyar Cserkészszövetség
MAGYAR SZOLIDARITÁS TÜZE
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2016. június 21., kedd 18:36

Az 1933-as gödöllői jamboree idején a Cserkészszövetség Magyar Szolidaritás Napot rendezett. Az előre megbeszélt napon cserkészeink tábortüzeket gyújtottak egész Magyarországon és az elcsatolt területeken. A megbeszélt időben lobbantak fel a szolidaritás lángjai Gödöllőn, a Hargitán, a Tátrában, a Mecsekben, Szabadkán, a Bakonyban. Mindenfelé, ahol magyar cserkészek voltak.
Tizenhárom évvel ezelőtt, 2003 augusztusában, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felújította ezt a kezdeményezést. Ennek nyomán otthon, a Kárpátmedencében, Kazahsztántól Honoluluig, Narviktól Rio de Janeiróig, Ausztráliától Japánig, a föld minden magyarok által lakott részein fellángoltak a tábortüzek, vagy gyertyácskák. Kérjük csatlakozzon e nemes  kezdeményezéshez.
A gyertyaláng vagy a tábortűz  mindenhol a helyi időszámítás szerint, augusztus 20-án este 21.00 órakor lobbanjon fel a nemzetközi dátumvonaltól nyugatra, tehát New Zealand, Ausztrália vonalától kelljen útra és végigkísérve augusztus 20-át, Honoluluban aludjék ki. Így, amikor Budapesten felröppennek a Szent István napi tűzijáték első rakétái, a Magyar Szolidaritás Lángja már 11-12 órája úton van és Honoluluig még ugyanannyi órai útja van hátra.
Nincs olyan időzónája a Földnek, ahol nem élnének cserkészeink és más magyarok, így csak szervezés kérdése a megvalósítás: Tábortűz Wokingban, Fillmore-ban, Los Angelesben, egy gyufavillanás a Hargitán, gyertyák a budapesti lakásokban, mécses Dunaszerdahelyen, tábortűzek Rióban, Caracasban, Sydneyben, Münchenben, Oslóban, Torontóban, a kiégett Krasznahorkán, Calgaryban, New Yorkban vagy Kőrösmezőn. Azok, akik a budapesti tűzijátékot nézik, a felreppenő első rakétát tekintsék a Magyar Szolidaritás Tüze fellobbanásának.
Mozgalmunk sikeresen terjedt az egész világban, mert egy nemzeti hagyomány születéseként jelent meg sokunk előtt. Most újból útjára indul a Láng, hogy a világot bejárva emlékeztessen mindannyiunkat szétszórtságunkra és együttérzésünkre. A trianoni határokon kívüli és az otthoni magyarság egy napra a világ minden pontján legalább lélekben egymásra talál.
Ha módjában áll, tisztelettel felkérjük a felhívás közlésére, illetve terjesztésére.
 
Köszönettel vennénk az illő programra, illetve szertartásra vonatkozó RÖVID javaslatokat is.
Például:
1. Himnusz
2. RÖVID bevezető, az akció leírásával.
3. Ünnepélyes tűzgyújtás.
4. A jelenlévők felsorolhatják a trianoni határokon kívül élő barátaik nevét, országát.
5. Gondoljunk azokra, akik üldöztetést, megveretést, jogfosztást szenvednek még ma is magyarságukért, vagy kegyetlen börtönbüntetést, olyan vétségért, amiért a szerbek tizedannyi büntetést sem kapnak (Temerini fiúk).
6. Az ünnepi tábortűz vagy gyertya, mécses lángjánál mindenki meggyújthatja a magával hozott vagy kiosztott gyertyákat, mécseseket.
 
Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, akik már tizenharmadik éve vesznek részt ebben a mozgalomban és azoknak, akik most csatlakoznak hozzánk a világ minden tájáról.
 
Lendvai-Lintner Imre, Morris Plains, NJ, USA és Magyarody Szabolcs, Hamilton, ON, Kanada KMCSSZ sajtószolgálata
 
További információért, kérjük, forduljon a Külföldi Magyar Cserkészszövetség sajtóirodájához:
2208 Gates Court, Morris Plains, NJ 07950, U.S.A.
Tel: (+1-703) 424-6755
Internetes honlapunk:

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA