A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Táncba hív az egyik legkeletibb magyarlakta falu – Moldvai Tánctábor a Bákó megyei Lábnyikon
MÁÉRT - 2016. július 13., szerda 12:34

„Július 31–augusztus 6. között gyermekeket és felnőtteket egyaránt tánctáborba várunk a Bákó megyei Lábnyikra. Az egyik legkeletibb magyarlakta falu egy héten át kikapcsolódási és tanulási lehetőséget nyújt a moldvai csángó táncok, népdalok, a moldvai muzsika iránt érdeklőknek. Az esti táncházakban a táborozók együtt mulathatnak a moldvai falvakból érkező adatközlőkkel, hagyományőrzőkkel, gyakorolhatják a napközben tanult lépéseket” – tájékoztatott július 13-án, szerdán Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének és az RMDSZ Bákó Megyei Szervezetének elnöke.
A programok között szerepel a néptánc- és népdaloktatás, igény szerinti népzeneoktatás, kézműves foglalkozás gyermekek számára, illetve hagyományos moldvai varrástechnika-oktatás, szövésoktatás. A meghívott zenészek névsorát gazdagítja Legedi László István (Klézse), Hodorog András (Klézse), Kovács Krisztián (Pusztina/Magyarország), Roman Stefan (Parava), Benke Ágoston Félix (Somoska/Magyarország),  Draskóczy Lídia (Magyarország), Ségercz Ferenc (Sepsiszentgyörgy), illetve Csibi Szabolcs (Sepsiszentgyörgy).
A tábor költsége felnőtteknek 180 RON vagy 13 000 HUF, 10–14 év közötti gyermekeknek 100 RON vagy 7 500 HUF, 10 év alatt pedig ingyenes a részvétel. A hozzájárulás magában foglalja az ellátást, az oktatási díjat és a tábor rendezvényein való részvételt. A helyek függvényében a szervezők ingyenes szállást biztosítanak a Lábnyiki Táborközpontban és a Magyar Ház tetőterében, de családoknál is elszállásolnak 20 RON/fő/éjszaka áron.
Jelentkezésért, további részletekért a 0040 724 411 310-es telefonszámon hétköznap 9–18 óra között érdeklődhetnek.
A tánctábor támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA