A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Királyhágómelléki lapelőzetes: a Harangszó novemberi első számából
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2013. október 28., hétfő 16:13

Az öregség szépségéről, értékéről, veszteségeiről és méltóságáról ír címoldalas írásában Eszenyeiné Széles Mária. A lap vezércikkét ezúttal Csűry István püspök jegyzi, írásának címe: Kicsoda vagyok én? A Szegletkő-oldalon A Lélek csendje és a Hiszem és vallom rovatok jelentkeznek.
    Nyolc éve kezdte meg szolgálatát a Partiumban a Vasárnapi Iskola Alapítvány. Több királyhágómelléki gyülekezetben tartalmas foglalkozásokkal segítik a szórványban élő gyermekeket – olvasható a Református élet rovatban.
    Közel ötven olvasó mondta el véleményét a Harangszóval kapcsolatosan, az augusztusi lapszámban elhelyezett visszajelző lapon. A Hitünk és életünk rovatban Értékjelző véleményalkotás címen olvasható elemzés a témában.
    A harmadik, befejező résszel zárul Csohány János egyháztörténész sorozata, mely a magyar alkotmányosság történetét követte végig, egészen napjainkig. A szilágysomlyói egyházmegye presbiteri találkozójáról olvashatunk a Presbiter oldalon, Szőnyi Levente tollából.
    A Mozaik oldalon Bella Péter arra hívja fel a figyelmet, hogy nem a körülményeink tesznek jobb emberré, Visky István Köztetszés címen közöl szösszenetet, Adorjáni László karikatúrájának címe: Kamikaze. A lapszám Barabás Zoltán és Joseph Cambell egy-egy versét tartalmazza.
A Harangszó megrendelhető (év közben is) és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban, internetes kiadása pedig a harangszo.blogspot.com címen olvasható.


Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA