A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
1956 – Nagyváradi főhajtás a „kevéssé ismert hősök” előtt
MÁÉRT - 2016. október 21., péntek 07:58

„Az, hogy ma szabadságban, függetlenségben, demokráciában élhetünk, nemzetünk megannyi kevéssé ismert hősének köszönhető” – fogalmazott Áder János magyar köztársasági elnök az 1956-os emlékév megnyitóján.
 Hatvan évvel ezelőtt a magyarság síkra szállt szabadságáért, függetlenségéért. A vérbe fojtott forradalom és azt követő megtorlások több ezer magyarországi, partiumi és erdélyi „kevéssé ismert hősére” emlékezünk a jubileumi esztendőben október 23-án, nemzeti ünnepünkön.
Nagyváradon az Állami Filharmóniába várják a polgárokat október 23-án, 18 órától. Ünnepi köszöntőt mond Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Fellép: az Al Fresco Régizene Együttes egy válogatással a Kájoni Kódexből, valamint az Argenteus Vegyeskar Szegedről egy összeállítással Kodály Zoltán, Bartók Béla, Bárdos Lajos, Kocsár Miklós, Gyöngyösi Levente műveiből. Közreműködik Péterfy Lajos színművész és Buzási Patrik.
A rendezvényen megtekinthető az 1956-os forradalom, valamint a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete történetét bemutató kiállítás. A belépés ingyenes – közölte a szervező  Szent László Egyesület.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA