A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Megemlékező rendezvénysorozattal tiszteleg az erdélyi ötvenhatosok előtt az RMDSZ
MÁÉRT - 2016. október 21., péntek 18:38

Nyolcvan személyt tüntet ki a Szövetség az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján – Kelemen Hunor szövetségi elnök minden erdélyi ’56-os forradalmárnak átadja a Szabadság-szobor emlékérmet, kifejezve a Szövetség háláját, hogy ma erdélyi magyarokként biztonsággal tervezhetjük jövőnket szülőföldünkön. Az Ügyvezető Elnökség kezdeményezésére több film is elkészült a résztvevők visszaemlékezéséről olyan településeken, ahol a magyarországi szabadságharccal kapcsolatos szimpátia-tüntetésekre, megmozdulásokra került sor.
A következő napokban Erdély-szerte tartanak megemlékező ünnepségeket, ahol az október 23-i forradalom és szabadságharcra emlékezve személyesen tüntetnek ki minden erdélyi ötvenhatost. Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke elmondta: összesen nyolcvan személy kapja meg a Szabadság-szobor emlékérmet, közöttük olyanok is, akik külföldön élnek. „Tiszteletünket, hálánkat szeretnénk kifejezni azon személyek iránt, akik e sorsfordító időben álltak ki a magyarországi események mellett, saját magyarságuk és szabadságuk mellett” – nyilatkozta az ügyvezető alelnök. Hozzátette: „a most elkészült filmek, a kitüntetések vagy akár az évente tartott megemlékezések nem kárpótolják a szabadságharcosok ’56 utáni szenvedéseit, de kötelességünk megemlékezni tetteikre, megbecsülni őket, hiszen az ő hozzájárulásuknak is köszönhető, hogy ma biztonságban élhetünk itthon, Erdélyben.”
Az első megemlékezést október 23-án, 17 órakor tartják Sepsiszentgyörgyön, a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházában. Az ünnepségen 22 személyt tüntetnek ki, emellett bemutatják a sorozat első filmjét is. A visszaemlékezés-sorozat további filmjei Csíkszeredában, Temesváron, Kolozsváron, Nagyváradon és Brassóban készültek, amelyeket a helyi ünnepségeken fognak levetíteni.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA