A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Magyar Polgári Párt
RMDSZ - MPP közös lista
MÁÉRT - 2016. október 27., csütörtök 13:29

Maros megyében is iktatták a magyar összefogás jelöltjeit!

 Október 27-én délelőtt iktatták a Maros Megyei Választási Irodánál az RMDSZ képviselő és a szenátor jelöltjeinek iratcsomóit. Maros megyében megújult erővel indul az RMDSZ és a generációváltás mellett teljesen új szemléletnek is tanúi lehetünk, hiszen az eddigi együttműködést eredmény koronázta, ma már összefogásról beszélhetünk a jelöltek személye tekintetében is. A Magyar Polgári Párt elnöke a képviselőházi jelöltek listáján a 3-ik helyét foglalja el.
„A közösség nem a politikai vitákra kíváncsi, azt várja vezetőitől, hogy értsenek szót” – mondta Biró Zsolt, aki az együttműködés fontosságát hangsúlyozta a leadás alkalmával tartott rögtönzött sajtótájékoztatón.
A képviselőjelölt kiemelte, örül annak, hogy a közös erőfeszítéseiket ma siker koronázza. „Már az a tény is, hogy felül tudtunk emelkedni a pártpolitikai érdekeken sikernek tekinthető, ugyanakkor tudatában kell lennünk annak is, hogy az igazi siker érdekében még sok a teendő. Hosszú és rögös utat kell megtennünk december 11-ig. Nekünk jelölteknek most az a feladatunk, hogy tudatosítsuk a választókban, hogy minden Maros megyei magyar, és minden erdélyi magyar szavazatának mekkora súlya van” – mondta az MPP elnöke, aki hozzátette, a közös választási program a legfontosabb garancia ma arra, hogy az együttműködő felek és a teljes erdélyi magyar közösség nyertese legyen a választásoknak.
Maros megyei képviselőjelöltek: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Biró Zsolt, Soós Zoltán, Tubák Nimród, Fodor József, Hamar Alpár Benjámin, Kedei Pál Előd, Peti András, Serár Lóránd.
Szenátorjelöltek: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly, Kozma Mónika, Kupás János, Fülöp József, Brassai Zsombor.

Marosvásárhely, 2016. október 27.

MPP Sajtóiroda

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA