A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Szabó Ödön: nem tehetjük kockára gyermekeink jövőjét
MÁÉRT - 2016. december 3., szombat 12:26

Az RMDSZ választási programjában megfogalmazta, hogy kezdeményezi a tananyag csökkentését, a tanárok anyagi helyzetének javítását, a szakoktatás fellendítését, de folytatná a magyar iskolák felújítását is, azt a munkát, amelyet 27 éve folyamatosan végez – jelentette ki Szabó Ödön Bihar megyei képviselőjelölt Várfenesen, december 3-án, ahol azt taglalta a jelenlévőknek: az RMDSZ oktatáspolitikájának kiemelt célja az erdélyi magyar oktatási tér fejlesztése, kiterjesztése a szórványban is, a szórványkollégium-hálózat megerősítése, olyan anyanyelvű iskolarendszer biztosítása, amely gyorsan és hatékonyan igazodik a munkaerő-piaci igényekhez. „Ez a térség a mi szórványunk, itt valóban a minőség mentheti meg a magyar oktatást”- nyomatékosított.
Hozzátette: „azt akarjuk, hogy minden magyar gyermek korszerű, jól felszerelt iskolában tanuljon, és minőségi, tartalmas tanulással tölthesse mindennapjait függetlenül attól, hogy Erdély melyik szegletében él, így jelentős mértékben csökkenthetjük a román osztályokba íratott magyar gyerekek számát.”
Erdély-szerte elterjedt jelenség, hogy a magyar szülők, sok esetben még azok is, akik nem vegyes házasságban élnek, román osztályba íratják a gyereküket – mutatott rá Szabó Ödön. Úgy véli, ez kiküszöbölhető lenne az anyanyelven történő oktatás minőségének növelésével, a tankönyvek újításával, és a korszerű, modern iskolai környezet létrehozásával. „Sok olyan esettel is találkoztam, hogy román szülők adták magyar iskolába a gyereküket, mivel látták, hogy ott jobb a színvonal. Saját tapasztalatból is elmondhatom, hogy minden szülő csakis a legjobbat akarja biztosítani gyermeke számára, de ezért nekünk, politikusoknak is dolgoznunk kell, hogy Erdély minden pontján legyenek olyan korszerű magyar oktatási intézmények, ahova nyugodt szívvel íratják be a gyerekeket” – szögezte le a képviselőjelölt.
 „Számunkra világosak a céljaink, tudjuk, miért harcolunk. Nem titok, hogy főként gyermekeink jövőjéért dolgozunk, hogy olyan Erdélyben nőhessenek fel, és élhessenek teljes életet, ahol a kisebbségi lét nem teher, ahol nem fordulnak többé elő jogcsorbítások, és nem korlátoznak minket anyanyelvünk használatában. Azt akarjuk, hogy gyerekeinknek ne okozzon fejtörést, hogy magyar iskolába adják-e az unokáinkat, és ne tapasztalják meg soha azt, hogy milyen, amikor a magyar intézmények működését maguk a hatóságok veszélyeztetik” – hangsúlyozta Szabó Ödön. Hozzáfűzte: „ezért kell szavaznunk, és a megfelelő négyzetbe tennünk a pecsétet december 11-én. Szövetségünkön kívül nincs más a parlamentben, aki kiállna értünk, erdélyi magyarokért. Egy hét múlva gyermekeink jövőjéről is döntünk. Nem engedhetjük el a kezüket ebben az ellenünk irányuló támadásokkal, jogcsorbításokkal teli időben.”

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA