A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kelemen Hunor: december 11-én erős képviseletet kell tudnunk biztosítani az erdélyi magyarságnak
MÁÉRT - 2016. december 4., vasárnap 15:22

„Nem tudom, hogy ki fog nyerni jövő hétvégén, és ebben a pillanatban nem is ez kell foglalkoztasson bennünket, hanem az, hogy december 11-én mi erős képviseletet tudjunk biztosítani” – ezt mondta a december 11-i parlamenti választásról a tusnádi embereknek Kelemen Hunor szövetségi elnök december 3-án. A Szövetség elnöke szerint 2016 egy sorsfordító esztendő, de a magyar közösségnek talpon kell maradnia.
A csíkszeredai Codex Régizene Együttes adventi koncertje után tartottak falugyűlést Tusnádon: a településen zajló munkálatok, elkezdett beruházások mellett György József polgármester arról is beszélt, hogy december 11-én a közömbösséget, a közönyt kell legyőzni, hiszen a passzív hozzáállás egész biztosan nem fog segíteni a jövőépítésben. Azt is elmondta, jó lenne, ha országos szinten egyetlen magyar érdekvédelmi szervezet lenne, bár tisztában van vele, hogy ezt könnyebb kérni, mint megvalósítani. Kelemen Hunor szövetségi elnök erre válaszolva rámutatott, hogy az MPP-vel 2012-ben kötött megállapodást idén megújították, így a Szövetség listáján indulnak a Magyar Polgári Párt jelöltjei is. 
A szövetségi elnök az országban készülő nagy reformokról is beszélt, részletesen elmagyarázva mindazokat a változásokat, amelyeket egy nem megfelelő közigazgatási átszervezés hozna. A települések lakosságszám szerinti kategorizálása azt vonná maga után, hogy csupán Csíkszentdomokos felelne meg az 5000 fős küszöbnek, a többi csíki települést összevonnák. „Azt nem engedhetjük meg, hogy ne vegyék figyelembe a hagyományokat, a földrajzi adottságokat, a településszerkezetet, mindazt, ami az elmúlt évszázadokban kialakult” – szögezte le. Beszélt a jelenlegi megyerendszer felszámolásáról is, amelynek eredményeként a székelység ebben a régióban kisebbségben lenne, vagyis semmilyen közigazgatási egységben nem hozhatna döntést saját dolgaiban. „A másik reform a közoktatást és a felsőoktatást érinti majd: ettől a szülők és a pedagógusok egyaránt tartanak. Nem az a probléma, hogy reform lesz, hanem az, hogy sehol nem írja, hogy automatikusan át fogják venni a magyar oktatással kapcsolatos előírásokat az új reformba. Mindaz, amit elértünk 27 év alatt, megszűnhet” – közölte.
A szimbólum-, illetve nyelvhasználatról szóló ügyekben hozott bírósági ítéletek kapcsán Kelemen Hunor leszögezte: a politikai döntéseknek vissza kell kerülniük a politika intézményeibe. „Mi is dühösek és csalódottak vagyunk, amikor azt látjuk, hogy olyan helyzetet próbálnak teremteni, ami megengedhetetlen. A politikai döntéseinket mindenféle egyéb eszközökkel húzzák át: a politikai döntéseket írja felül a bíró, amikor azt mondja, hogy nem lehet a közösségi szimbólumokat használni, hogy le kell venni a feliratot a községházáról. A politikai döntéseket ma más eszközökkel próbálják lenullázni és én ezt tartom a legveszélyesebbnek. A korrupció ellen harcolni kell, de például egy katolikus iskola nem korrupciós kérdés” – szögezte le.
Kelemen Hunor úgy véli, az elkövetkező időszakban fontos lesz, hogy miként tekintenek a magyar közösségre. „Ha most azt látják a románok, hogy a közösségi lét alapjai meggyengültek, akkor teljesültek az asszimilációs törekvéseik. Ha azt látják, hogy egy közösség meggyengült, akkor mindaz, amit elkezdtek, fel fog gyorsulni. Én attól tartok, hogy már 2018-ig olyan mértékben felgyorsulnak bizonyos dolgok, hogy talán visszafordíthatatlanná válnak” – fogalmazott hozzátéve, hogy ha 100 év alatt szüleink, nagyszüleink, dédszüleink nemzedéke talpon tudott maradni itt, Erdélyben, akkor a mai nemzedéknek is az a feladata, hogy talpon maradjon az erdélyi magyarság.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA