A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Márton Árpád: a gyulafehérvári nyilatkozatban vállaltakat Románia tartsa be
MÁÉRT - 2017. május 4., csütörtök 09:29

„Románia 100 éves évfordulóján azt kérjük, amit 1918-ban Gyulafehérváron ígértek nekünk: a be nem tartott ígéretek teljesítését” – nyilatkozta Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a parlament alsóháza döntő házként szavazta meg azt a törvénytervezetet, amely állami kitüntetések létrahozását írja elő Románia egyesülésének századik évfordulója alkalmából, és állami finanszírozást biztosít az ünnepi rendezvények szervezésére. Az RMDSZ képviselői nem szavazták meg a kezdeményezést.
A Kovászna megyei törvényhozó fenntartotta a plénum előtt az RMDSZ módosító javaslatát, amely arra kötelezné Romániát, hogy 2018. december elsejéig hossza összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban vállalt ígéretekkel. Mondandója nyomatékosításaként Márton Árpád felolvasta a Gyulafehérvári Nyilatkozat együtt élő nemzetekre vonatkozó bekezdését, és kiemelte: „ha centenárium, akkor az ígéretek betartásának a centenáriuma legyen. A rendszerváltás óta küzdünk a parlamentben. Kormányon és ellenzékben a célunk mindig ugyanaz volt. Több jogot, nagyobb biztonságot közösségünknek, tiszteletet az erdélyi magyaroknak. Számos sikerünk ellenére a küzdelem nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg ki nem vívjuk azokat a jogokat, amelyek minket, erdélyi magyarokat megilletnek. Ezeket a jogokat már az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat is tartalmazza. A többségi politikusoknak be kell látniuk, hogy a teljes társadalom javát szolgálja az, ha a törvény által szavatolt jogainkat betartják, ha a kisebbségvédelmi törvények alkalmazása nem ütközik folyamatosan akadályokba.  Az erdélyi magyar közösség törekvései legitimek. Egy olyan országot akarunk, ahol a kisebbség és a többség viszonyát megnyugtató módon rendezik. Ahol a magyar közösség tagjai nem másodrangú állampolgárok, hanem államalkotó tényezők. Ha magyarként méltósággal élhetünk Romániában.”

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA