A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Novák Csaba Zoltán: felszólítom Maros megye főtanfelügyelőjét, hogy mondjon le tisztségéről
MÁÉRT - 2017. június 23., péntek 16:38

„Elfogadhatatlan a tanfelügyelőség tegnap hozott döntése, miszerint az induló 9-dik osztályokat a Bolyai Farkas Elméleti Líceumon kívül, a város két gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező szaklíceumában indítanák a következő tanévben. Úgy vélem, hogy gúnyt és csúfot űznek a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar közösségből, hiszen a tegnap úgy is dönthettek volna, hogy az építészeti és faipari líceum helyett a pedagógiai vagy Elektromaros Líceumban indítják ezt a két osztályt. Ehelyett mégis olyan iskolákba osztották ezeket az osztályokat, ahová még a román szülők is nehéz szívvel íratják be gyermekeiket. A döntés nemcsak elvi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan, hanem oktatásügyi szempontból is kérdéseket vet fel, hiszen tudomásunk szerint például a faipari líceumban nincs elegendő magyar szaktanár. Másként fogalmazva, felmerül az a gyanú, hogy a magyar gyermekeket román szaktanárok oktatnák. Ez a magyar közösség számára elfogadhatatlan és teljes mértékben diszkriminatív. Ezért lemondásra szólítom fel a főtanfelügyelőt” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán szenátor.
A Római Katolikus Teológiai Líceum jogi helyzetének tisztázásáig az RMDSZ azon az állásponton van, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a katolikus iskola a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alá sorolódna, mint oktatási struktúra.
A Szövetség rendkívül aggasztónak tartja, hogy a tegnapi tanfelügyelőségi döntés értelmében ősztől nem indulna római katolikus profilú osztály. Ennek indítására csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak lenne joga. Az általunk is elfogadott konszenzusos megoldás szavatolhatta volna ennek az osztálynak az indulását. Érthetetlen számunkra, hogy azt követően, hogy több hónapja mind a szaktárca, mind a tanfelügyelőség azt javasolta, hogy a katolikus iskola oktatási struktúraként működjön tovább, mára ezt a megoldási lehetőséget is elutasítják. Bízunk benne, hogy ez nem egy újabb megnyilvánulása a hét elején és több napja tartó magyarellenes megnyilvánulásoknak.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA