A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Csoma Botond: nem töltheti be Kolozsvár kulturális főosztályának vezetői tisztségét a román vasgárdista mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile ?ene!
MÁÉRT - 2017. június 23., péntek 16:39

Elfogadhatatlan, hogy egy interetnikus párbeszédre, toleranciára törekvő városban olyan személy vezesse a polgármesteri hivatal kulturális főosztályát, aki számtalanszor diszkriminatív és sértő megjegyzést tett a kisebbségek kapcsán. Antonescu marsall nagy csodálója, a román vasgárda mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile ?ene nem lehet Kolozsvár oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó iroda vezetője – nyilatkozta Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs Megye Szervezetének elnöke azt követően, hogy tudomására jutott: a tisztviselő nyerte meg a kulturális főosztály élére kiírt versenyvizsgát.
Mint arra Csoma Botond rámutatott: pár évvel ezelőtt Ioan Vasile ?ene újságíró Országos Diszkiminációellenes Tanácsba való bekerülését több emberjogi szervezet ellenezte, ennek kapcsán felháborodását is kifejezve. „Meggyőződésünk, hogy egy szélsőséges nézeteket valló személy sem a diszkriminációellenes tanács, sem Kolozsvár kulturális főosztályának vezetője nem lehet. A kisebbségi közösségekre, így a magyar emberekre nézve is sértő és elfogadhatatlan, hogy egy vezetői pozíciót betöltő köztisztviselő eddigi pályája során xenofób, antiszemita, sértő vagy egyenesen uszító magatartással nyilvánuljon meg, bármely nemzeti, etnikai vagy vallási kisebbség irányába” – tette hozzá Csoma Botond.
A parlamenti képviselő összegzésként kiemelte: az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete elhatárolódik Ionu? ?ene-től, akit teljesen alkalmatlannak tart a város oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó irodavezetői tisztség betöltésére, ezért megfelelő lépéseket tesz orvoslását illetően.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA