A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Nem merül fel annak a kérdése, hogy kormányra lépjen az RMDSZ
MÁÉRT - 2017. június 26., hétfő 19:26

A többség-kisebbség viszonyának rendezése nagyon is aktuális kérdés, hiszen azt láthatjuk, nem oldódtak meg a feszültségek. Nekünk párbeszédet kell folytatnunk a parlamenti többséggel, de az ellenzéki párok képviselőivel is. Felelősségünk van a magyar emberek érdekeinek képviseletét illetően, ezért továbbra sem mondunk le a múlt heti tárgyalások alkalmával megfogalmazott követeléseinkről. Nem nevesítünk miniszterelnök-jelöltet, ez a parlamenti többség feladata, továbbá nem merül fel annak kérdése sem, hogy kormányra lépjünk – nyilatkozott Kelemen Hunor szövetségi elnök azt követően, hogy Klaus Iohannis államfő a Cotroceni-palotában fogadta az RMDSZ küldöttségét. Az RMDSZ elnöke mellett Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök, Cseke Attila szenátusi frakcióvezető, Biró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere vett részt a tárgyaláson.
A szövetségi elnök rámutatott, hogy a parlamenti ülésszak végén felülvizsgálják a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodást, és nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy támogassák az új kormányt.
„A múlt héten nem tárgyaltunk semmilyen törvénytelen intézkedésről, a követelések – amelyeket megfogalmaztunk – évek óta a parlamentben vannak, egyeseket már meg is vitatták a bizottságokban. Úgy vélem, ha egyéb kéréssel érkeztünk volna a múlt heti megbeszélésekre, akkor is a tapasztaltakhoz hasonló nacionalista hangulat lett volna úrrá a társadalmon, az országon. Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy alkudoztunk – hiszen nem a piacon voltunk, ahol alkudozni kell. Mi tárgyaltunk a kollégákkal, és ezután is ezt tesszük” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Újságírói kérdésre kijelentette: a kisebbségi törvényben semmilyen etnikai alapú autonómiakövetelés nem szerepel, ahogyan azt az államfő tévesen Berlinben kijelentette. Az RMDSZ azt szeretné, hogy a magyar közösséget érintő oktatási, kulturális kérdésekben ne más, hanem maga a közösség dönthessen. „Amikor az államelnök Berlinben felszólalt, olyan kijelentéseket fogalmazott meg a kisebbségeket illetően, amelyek nem fedik a valóságot. Közben itthon azt láthattuk, hogy hisztéria dúl. Hosszú távon rendezni kell tehát a többség-kisebbség viszonyát, ha úgy tetszik, egy többség-kisebbség paktummal” – tette hozzá.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA