A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Ünnepel egy nemzeti érzelmű, erős keresztény gyökerekkel rendelkező magyar falu
MÁÉRT - 2017. augusztus 15., kedd 14:30

A Duna-Tisza közén, Budapest vonzáskörzetében, a Duna–Tisza-csatorna mentén fekvő Árpád-kori település, Alsónémedi idén 950 éves. Augusztus 13–20. között jubileumi ünnepi programhetet hirdetett és szervezett a mai Pest megye Gyáli járásában található nagyközség önkormányzata az Arany János-i vallomásos verssorok jegyében: „Nekem áldott az a bölcső, / mely magyarrá ringatott.” A helyhatóságot széles összefogással támogatták a történelmi egyházak, oktatási és kulturális intézmények, polgári egyesületek, a megyei közgyűlés, és tiszteletüket tették a községben a testvértelepülések elöljárói és küldöttségei, Székelyföldről, Olaszországból, Lengyelországból, Macedóniából és Máltáról érkezve.
A vasárnapi nyitóünnepség díszvendégei – Vincze József polgármester meghívására –Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Beer Miklós váci megyés püspök és Szabó István megyei közgyűlési elnök voltak. Tíz órától párhuzamosan zajlott a református és a római katolikus templomokban a hálaadó istentisztelet és szentmise. Tőkés László az istentiszteleten imádsággal és alkalmi beszéddel szolgált, míg a váci püspök a római katolikus hálaadó szentmisén vett részt, majd a két templomból együtt vonultak díszmenetben a nagyközség népével a Halászy Károly Művelődési Házhoz, melyet a felújítást követően felavattak, a két püspök pedig megáldott.
Alsónémedi első írásos említésének 950. évfordulóján Tőkés László mondott ünnepi beszédet. „Isten iránti hálaadással, az együtt örvendezés ünnepi érzésével, már-már nemes irigységgel és csodálattal jöttem el Alsónémedibe, a történelmi Pest-Pilis-Solt megye egyik legrégebbi – élő – településére, az Árpád és az Aba nemzetségek egykori fejedelmi szálláshelyére. Jövök a magyarság másik ősi szállásterületéről: Erdélyből – és a nagyajtaiakkal együtt az idegen elnyomással és a történelmi próbatételekkel szemben mindmáig erősen megálló Székelyföldről, hogy ezredéves közös történelmünk egyességében lerójam testvéri hódolatomat és Isten iránti hálámat azon falu előtt, mely Szent István országával szinte egyidős, kiállta az idők próbáját, és ’oly sok balszerencse és viszály’ után ma sem a múltban réved el, hanem jövőt álmodik, remél és épít magának” – kezdte beszédét a püspök, majd történelmi távlatú visszatekintésben és összegzésben foglalta össze a szülőföldünk és hitünk védelme, a haza szeretete és a nemzet féltése koordinátái között elvégzetteket és elvégzendőket.
„Hogyan is tudnánk híven összefoglalni Alsónémedi eltelt közel ezer esztendejének a történelmi tanulságát – mely egyben egész nemzetünk közös múltjának örök érvényű üzenetét is hordozza?!” – tette fel a kérdést a szónok, amire bibliai példázattal válaszolt, Pál apostol Földközi-tengeri hajótörésének a történetéből bontva ki a korparancsot: „Városaink, falvaink, országunk pusztulása láttán sose feledjük: nem vész el a nép, aki Istenben bízik, ’hanem csak a hajó’. A vihar elmúltával visszatér ősei, atyái földjére, és újjáépíti házait és lerombolt temploma ’hajóját’. Az örök újjáépítés feladata és hivatása a miénk!”
Trianon tragédiájára, nemzetünk keresztre feszítésére is akképpen kell gondolnunk, hogy a bennünket egymástól elválasztó határfalak ledőltek és ledőlnek lassan, világraszóló közös élményként éltük és éljük meg, hogy újból egymásra talált és talál a nemzet. Trianon „hajótöröttjeit” megszabadította az Isten – mondotta európai képviselőnk, de rögtön figyelmeztetett: „Azóta Európa és a Kárpát-medence egén ismét sötét felhők tornyosulnak. A migráció – ez újabb kori népvándorlás – alakjában újabb vihar közeledik felénk. (…) Ha nem parancsolunk megálljt a reánk szabadított idegen beözönlőknek, könnyen úgy járhatunk, miként az a hajó, mely teherbírását meghaladó számú tömeget vesz a fedélzetére, s végül valamennyi utasával együtt a tengerbe vész…”
Tőkés László végezetre így szólt a hallgatósághoz: „Alsónémedi és Kárpát-medencei magyarságunk azért idézi a múltat, hogy tanuljon belőle. Erdélyi magyarságunk is megbűnhődte már a múltat s jövendőt, és a múlt tanulságaiból merítve a jövőre gondol. Tatárjárást és törökdúlást, vészeket és veszedelmeket, feudális és kommunista önkényt, világháborúkat és Trianont Isten kegyelméből vészeltünk át. Védtük magunkat, családjainkat, gyermekeinket és nemzetünket. Amennyire rajtunk áll, legyünk azon, hogy hazánk és Európa nehogy újabb hajótörést szenvedjen! Vagyunk, akik voltunk, és legyünk, akik vagyunk!”
A központi ünnepség helyszínén gazdag kulturális műsorra került sor. Vincze József polgármester is köszöntötte a megjelenteket, külön a meghívottakat és a testvértelepülések küldöttségeit, köztük a Bihari Edömér polgármester vezette erdővidéki Nagyajtáét (Kovászna megye), majd átadta a művelődési ház kulcsát Jobbágy Ilona igazgatónak. Szólt az egybegyűltekhez Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke is. Ezután a jubileumi ünnepség népes közönsége megtekinthette a helyi művelődés fellegvárának szánt, kibővített és felújított épületet és az abban létrehozott alkalmi tárlatokat.
A vasárnapi alsónémedi rendezvény egy egész hetes ünnepségsorozat kezdete volt, mely nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án fejeződik be.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA