A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Magyar Unitárius Egyház
Unitárius nőszövetségi konferencia és közgyűlés Homoródalmáson
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2017. augusztus 24., csütörtök 10:25

Az Unitárus Nők Országos Szövetsége (UNOSZ) szombaton, augusztus 26-án Homoródalmáson tartja 2017. évi Közgyűlését és Konferenciáját.

A helyi unitárius egyházközség templomában reggel 10 órakor kezdődő ünnepi alkalomra az Erdély-szerte, az egyházközségek mellett működő nőszövetséget küldötteit várják.

A közel 400 fősre tervezett éves találkozó keretében sor kerül a vándorabrosz átadására, valamint Dr. Tódor Csaba székelykeresztúri unitárius lelkész előadására A nők és a rítus címmel.

A kezdő áhítatot Csete Árpád helybeli lelkész, az ünnepi istentiszteletet Újvárosi Katalin almási származású, jelenleg székelymuzsnai lelkésznő tartja. Énekvezér Sorbán Enikő kántor, népdalénekes.

A konferenciát követően az UNOSZ éves közgyűlésére is sor kerül, ugyanazon helyszínen. Ennek keretében megemlékeznek a nemrég elhunyt Jakabházi Vera országos alelnökről.

Az UNOSZ évenként megszervezett jelentős eseménye közebéddel zárul a helyi Szabó Gyula Művelődési Otthonban.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA