A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A nagyváradi városháza dísztermében tartotta óévbúcsúztató ünnepségét december 17-én az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei és nagyváradi szervezete. Az eseményen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az EMNP védnöke, Szilágyi Zsolt, a párt elnöke, Zatykó Gyula országos alelnök és Csomortányi István Bihar megyei elnök. Nevezetteket ebben a sorrendben kérte évértékelő és feladatösszegző szólásra a rendezvény moderátora, Török Sándor Bihar megyei EMNT-elnök.
Tőkés László röviden vázolta azt a történelmi-geopolitikai helyzetet, amelybe kontinensünk, régiónk, országaink jutottak 2017 végére. „Az Európai Parlament döntéshozói ugyanolyan fontosnak tekintik az Európába sereglő migránsoknak a jogait, mint az őshonos népekéit, éles ellentétben Magyarország álláspontjával” – állapította meg, jelezve: a bolsevik puccs centenáriumán egyesek a kommunizmust vették védelmükbe. De nem csak a nemzetközi fórumokon vált bonyolulttá a helyzet: Romániában is mélypontra süllyedt a politikai osztály megítélése, az évek óta megújuló tüntetések erről tanúskodnak. A nemzetiségi-kisebbségi kérdés is csak propagandaszerűen van megoldva. „Nem kérünk olyan román–magyar paktumból, mely során az RMDSZ és a baloldali kormánypártok a jogállamiságot sértő, demokráciaellenes jogalkotásba kezdhetnek. Ezek az aktuálpolitikai problémák árnyékolják a gyászba borult Romániát, s mi mégis tudjuk – 28 évvel a temesvári események után –, hogy hol a helyünk, mi a feladatunk, s büszkén jelenthetjük ki: nem tudtak minket megvásárolni” – mondta az EMNT elnöke, hozzátéve: „Mihály király halála sokakat ráébresztett: a szovjet bolsevista megszállásnak és a kommunista diktatúrának mind a mai napig érezhetők a hatásai, az elhunyt király állhatatos demokratizmusa és nemzete iránti szeretete pedig a változás szükségszerűségére hívja fel a figyelmet.”
„Évről-évre, minden találkozásunk alkalmával érezzük, hogy összeköt minket az a lelki rokonság, mely már 1989-ben, a forradalmi események alatt is létezett köztünk, s amelynek köszönhetően félszavakból is értjük egymást. Egy ilyen biztos alapokra épülő közösség erős és kitartó bázis, hiszen nem a pillanatnyi politikai érdek tartja össze, hanem a közös célokba vetett hit” – kezdte beszédét Szilágyi Zsolt. Rámutatott, hogy bár az országot Bukarestből irányítják, a Néppárt feladata az, hogy Erdélynek, s az itt élő magyar közösségnek visszaadja önmagába vetett hitét és erejét.
 „Politikai szerepvállalásunk kezdete óta ugyanazt mondjuk, és ugyanazt tesszük – a Tőkés László által megadott irányvonalat és Temesvár szellemiségét követve” – mondotta Zatykó Gyula, hozzátéve: „Sikerült megteremtenünk Erdélyben a politikai pluralizmust, alternatívát mutattunk a magyarságnak. Jó erőben lévő, cselekvőképes csapatot tudhatunk magunk mögött, s épp ezért hiszem: komoly lehetőségek várnak még ránk.”
Csomortányi István egyebek mellett úgy vélte: „Nincs más dolgunk, mint hogy közös szolgálatunkat valós tartalommal töltsük meg. Vissza kell adnunk az emberek cselekvőképességbe vetett hitét, hiszen nem az eltüntetett adólejek károsították meg legjobban közösségünket, hanem az, hogy sokakkal elhitették: erőtlenek és cselekvésképtelenek. Azért kell dolgoznunk, hogy visszaadjuk a nagyváradi és Bihar megyei civilek önmagukba vetett hitét, ezáltal pedig nemcsak ők, de a teljes közösség is erősebbé válik.”
Az évbúcsúztató rendezvény szünetében a részvevők levonultak a városháza elé, a Szent László-templom előterében álló adventi koszorú harmadik gyertyáját meggyújtandó. Egyházi énekkarok szolgálatával keretezve Tőkés László püspök mondott igei köszöntőt. „A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada” – idézte a Szentírást (Mt 4.16), a várakozás nemes érzését és sokrétűségét ecsetelve. Alkalmi beszédében az adventi gyertyagyújtás szimbolikáját részint retorikai, részint poétikai tálalásban vetítette ki ama mai valóságunkra, amely az 1989-es váradalmainkat is csak kicsiny mértékben teljesíti be. „Gyertyát gyújtunk jeleképpen az isteni világosságnak és Isten-váró reményeinknek. De felveheti-e a versenyt a gyertya kicsiny fénye a karácsonyi vásárok vakító, sokkoló fényáradatával, a reklámok és kirakatok pazar fényzuhatagával? Azért imádkozunk, hogy a neonfényes, Krisztus nélküli társadalom és lelkünk sötétje oszoljék, s támadjon világosság!”