A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Gazdaságfejlesztés: folyamatosan érkeznek a megpályázott eszközök
MÁÉRT - 2018. január 11., csütörtök 12:55

Rendkívül sikeresek voltak az Economica Hungarica Alapítvány első körben tavaly ősszel kiírt pályázatai. A pályázók 86 százaléka nyert, és sokan már a napokban birtokukba vehették a megpályázott eszközöket. A tervek szerint a következő fordulót már kora tavasszal meghirdetik.
 
A horvátországi magyarság számára komoly segítséget jelent a magyar kormány tavaly szeptemberben induló horvátországi gazdaságfejlesztési programja. Az anyaország által a helyi magyarság rendelkezésére bocsátott 500 millió forint nagyban hozzájárulhat a térség magyar gazdáinak fejlődéséhez és helyben maradásához, életkörülményeik javulásához.
A kiírásra 163 pályázat érkezett, melyek közül 140 részesült támogatásban. A legtöbb a mezőgazdászok köréből érkezett, akik nagyrészt a kapcsolható eszközállományukat fejlesztették, de voltak, akik traktorra vagy egyéb nagyobb gépre pályáztak.
Palizs Tóth Hajnalka, az Economica Hungarica Alapítvány igazgatója elmondta, az ünnepélyes szerződés-aláírást követően a sikeres pályázók egymásnak adták az alapítvány irodájának kilincsét, és már az első napokban nagy részük befizette az önrészt.
- A támogatás összege december 28-án érkezett meg az alapítvány számlájára, és már másnap átutaltuk az érintettek kétharmadának az összeget, az átutalások a napokban is folytatódnak, így hamarosan minden eszköz ki lesz fizetve – mondta Palizs Tóth Hajnalka, aki hozzátette azt is, hogy a pályázók közül sokan már a birtokukba vehették az új eszközöket. Egyelőre, mint mondta, minden zökkenőmentesen zajlik. Jók a visszajelzések is, az emberek is elégedettek.
Az elszámolásokat február 12-ig várják, és mint korábban, a pályázati folyamat elején, az iroda munkatársai most is a pályázók rendelkezésre állnak. Az alapítványvezető elmondta azt is, hogy már elkezdték az előkészületeket a következő pályázati kör kiírására, amelyre a tervek szerint kora tavasszal kerül sor. 
- Az új kiírásban továbbra is szerepelne az eszközfejlesztések, ugyanakkor további területeket érintő fejlesztésekre is lehet számítani. Még folynak az egyeztetések. Mindezek további lehetőségeket jelentenek a horvátországi magyar gazdálkodóknak, vállalkozóknak, az itthon, helyben boldogulni szándékozók számára – mondta Palizs Tóth Hajnalka, aki hozzátette azt is, hogy ő mindenképp derűlátó, hiszen sok fiatal is sikeresen pályázott, akik a család mezőgazdasági hagyományait szeretnék folytatni. Mint mondta, természetesen további terepszemlére is szükség van, az igények felmérése alapján tudják majd a további kiírásokat megfogalmazni. Az idei évre újabb 500 milliós keretet hagyott jóvá a magyar állam a HMDK gazdaságfejlesztési programjára.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA