A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Folytatják identitásmegőrző munkájukat
MÁÉRT - 2018. február 28., szerda 14:13

A Pakráci Magyarok Közössége az idén is folytatja identitásmegőrző munkáját. Többek között erről határoztak a múlt szombaton megtartott közgyűlésen, ahol az idei évre szóló terveket is ismertették.
 
A Pakráci Magyarok Közössége 2011-ben alakult újjá azzal a céllal, hogy ápolja a magyar hagyományokat és segítse a helyi magyar közösséget identitása megőrzésében. Tagságuk folyamatosam bővül, aminek köszönhetően egyre több rendezvényt és programot tudnak lebonyolítani.
A Pakráci Magyarok Közösségének köszönhetően a nyugat-szlavóniai magyarok az elmúlt évben is bővelkedtek programokban. Rendezvényeik közül a legjelentősebb a múlt évben is a Pakráci Magyar Nap volt, de számos kisebb összejövetelt is megvalósítottak.
Fa Josip, a szervezet vezetője elmondta, a saját rendezvényeiken kívül a város fontosabb programjain is ott vannak, és igyekeznek jó kapcsolatot ápolni a többi kisebbséggel is.  – Városunkban folyamatosan zajlanak a különböző programok, melyekre magyar közösségünk is rendszeresen meghívást kap. Szinte nincs is olyan esemény, melyen valamilyen formában ne vennénk részt – mondta Fa Josip, aki fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy mindezt nem valósíthatnák meg a HMDK országos szervezete és Jankovics Róbert magyar parlamenti képviselőnk támogatása nélkül.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA