A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Újra ülésezett a horvát-magyar kisebbségi vegyes bizottság
MÁÉRT - 2018. március 8., csütörtök 11:10

Tavaly februárban négy év szünet után ülésezett újra a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság, és az ott aláírt jegyzőkönyvet mindkét kormány elfogadta, és számos előrelépés is történt az elmúlt egy évben a jegyzőkönyvbe foglaltak végrehajtását illetően. Kedden újra összeült a bizottság, Budapesten találkoztak, és ezúttal is több, mindkét fél számára fontos kérdéseket tárgyaltak és fogalmaztak meg.

Horvátország és Magyarország kapcsolatában komoly előrelépés történt az elmúlt időszakban. Ezt támasztja alá az is, hogy tavaly négyévnyi kihagyás után ismét ülésezett a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság (KVB). Hogy mindkét fél fontosnak tartja a jegyzőkönyv vállalásainak végrehajtását, abból is látszik, hogy az ülés óta a bizottság társelnökei többször is találkoztak és folyamatosan egyeztettek. Az abban foglaltak közül magyarságunk helyzetének a javítása érdekében több infrastrukturális fejlesztés már meg is valósult, illetve több folyamatban van. A továbbiak megvalósulásának a biztosítéka pedig az, hogy a horvát kormány oly módon is elkötelezte magát azok végrehajtására, hogy a vállalások a nemzeti kisebbségekre vonatkozó operatív programba is bekerültek, és mindennek már konkrét eredményei is vannak.
Csak a legfontosabbakat említve: tavaly elkészült az új dályhegyi kultúrotthon, a pélmonostori, pazarul felújított Magyar Otthon, jelentős támogatásokat hagytak jóvá mind a múlt évben, mind az idén is egyházi épületeink felújítására, és a napokban egy újabb átadóünnepségre került sor, a laskói iskola új sportcsarnokát avathattuk. És a jelentős beruházások tovább folytatódnak - óriási haladásnak számít, hogy hamarosan elkezdődhet a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ kollégiumának az építése is Eszéken. A horvát költségvetésben az idén 5 millió, jövőre 3 millió kúnát irányoztak elő a projektre. Ami azért is jelentős, mert már 1999-óta van napirenden az ügy.


A horvátországi magyarságot a KVB-ben Andócsi János, a HMOM Központ igazgatója, Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke és Jakab Sándor, a HMDK tiszteletbeli elnöke képviselték.
Jankovics Róbert az alábbiakat nyilatkozta az ülés után:
„Rendkívül fárasztó másfél napos tárgyalás van mögöttünk, de eredmény is bőven. Általános ajánlások vonatkoznak például a HMDK vidék- és gazdaságfejlesztési stratégiája által megfogalmazott programok támogatására, az Eszék-Pécs vasútvonal újbóli visszaállítására, új határátkelők létesítésére, valamint a horvátországi magyar írott és elektronikus média működési feltételeinek biztosítására.
Tömbben élő magyarságunkat illetően kiemelném a laskói kultúrotthon és az ifjúsági otthon befejezésére vonatkozó ajánlásokat, a kórógyi művelődési ház felújítását és a kórógyi iskola tornateremének építési szándékát, a HMOMK-ban szükséges felújításokat, valamint a templomaink felújítására szánt költségvetési eszközök megemelését.
A kisebb közösségekben élő nemzettársainkra is vonatkoznak az általános ajánlások, de ezeken felül kiemeltük a nagypiszanicai templom felújítását, valamint a zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör székháza ügyének rendezését az illetékes minisztériumnál.
 
Nyilatkozatomat azzal a közismert megfogalmazással zárnám, hogy a politika továbbra is a lehetőségek művészete, így ezek az ajánlások is lehettek volna talán jobbak, egyértelműbbek vagy bővebbek – de most ez volt a maximum, amit el tudtunk érni közösségünk számára. A következő lépés az, hogy mindkét kormány ezeket formálisan is fogadja el saját kötelezettségeként. Bízom benne, hogy magyarországi horvát barátaink is elégedettek a végeredménnyel.”

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA