A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
„Kevesen vagyunk Dalmáciában ahhoz, hogy szétszóródjunk”
MÁÉRT - 2018. március 21., szerda 12:47

Együtt ünnepelte március 15-ét a HMDK Split-dalmát megyei egyesülete, a spliti Új Magyar Kulturális Központ és a Brači Magyarok Egyesülete. Tripolszki Anikó, a spliti HMDK-alapszervezet elnöke lapunknak elmondta, örül, hogy sikeresen megvalósult a közös rendezvény, és bízik benne, hogy a jövőben nem csak legfontosabb ünnepeink alkalmából találkoznak a régió magyarjai.
 
 
 
A spliti HMDK-alapszervezet a szintén helyi Új Magyar Kulturális Központtal, valamint a Brači Magyarok Egyesületével közösen ünnepelte az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulóját.
A vendégeket Tripolszki Anikó, a HMDK-egyesület elnöke és megyei magyar képviselő, valamint Rupčić Betty, a kulturális központ vezetője és városi magyar képviselő köszöntötték.
Az Új Magyar Kulturális Központ elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, egyesületük aktív tevékenységet folytat a magyarság megőrzése érdekében, tánccsoportot, énekkart működtetnek, és magyar oktatás is folyik a szervezet keretében.
- Úgy döntöttünk, hogy ebben az évben közösen ünnepeljük március 15-ét, bízom benne, hogy az együttműködés a jövőben is működni fog – nyilatkozta  Rupčić Betty.
A műsorban közreműködött a közelmúltban alakult Brači Magyarok Egyesülete is, amelyet néhány héttel ezelőtt mutattunk be lapunkban. A brači magyar szervezet is sokat tesz a közösségi összefogásért, és jó kapcsolatot alakított ki a spliti HMDK-alapszervezettel.
- Örömülünk, hogy bennünket is meghívtak a március 15-i ünnepségre, ezt természetesen mi is viszonozni fogjuk, szeretettel várjuk a splitieket a rendezvényeinkre – mondta Kalmár Szilvia.
Az eseményen felszólalt Ivo Staničić tiszteletbeli konzul, továbbá jelen volt Tonči Blažević is a városi kisebbségi bizottság képviseletében. A HMDK-központot Matijević Olivér ügyvezető elnök és Hordósi Dániel elnökségi tag képviselték.
A március 15-i ünnepség keretében képkiállítást is nyitottak a spliti egyesület képzőművészeti szekciójának festményeiből. A tárlatot múlt szerdától most csütörtökig tekinthették meg az érdeklődők. Tripolszki Anikótól megtudtuk, bár a központi eseményre vasárnap került sor, a szerdai megnyitóra is sok vendég érkezett, örül, hogy ilyen nagy érdeklődés övezte az idei megemlékezést.
- Szeretnénk magyar nemzeti ünnepeinket a továbbiakban is közösen tartani. Úgy gondolom, ez az első lépés, a cél pedig az, hogy ne csak a „kötelező” alkalmakon találkozzunk, hanem rendszeresen együttműködjünk – nyilatkozta Tripolszki Anikó, hozzátéve, kevés magyar van Dalmáciában ahhoz, hogy szétszóródjanak.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA