A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
A Berde nővérek az erdélyi szellemiség megtestesítői
MÁÉRT - 2018. április 29., vasárnap 22:39

Szombaton, április 28-án nyitották meg a Festum Varadinum előrendezvényeként a Berde Mária írónő és Dóczyné Berde Amál festőművész pályaképét bemutató kiállítást Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka címmel. A Szent László Egyesület és a Balassi Intézet közös szervezésében létrejött tárlatot május 20-ig lehet megtekinteni a Nagyváradi Város- és Vártörténeti Múzeumban, amely a váradi várban található.
A Szent László Egyesület részéről Zatykó Gyula megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a történelmi Berde család tagjai az évszázadok során a haza az egyház a tudomány és a művészetek terén alkottak maradandót. Megköszönte a jelen lévő Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány elnökének kitartó munkáját, mely nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás, ugyanakkor köszönetet mondott a tárlat kurátorának, Szebeni Zsuzsának, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókja igazgatójának, valamint Angela Lup?eának, a házigazda múzeum vezetőjének. Zárszóként köszönetet mondott a közönség soraiban lévő Tőkés László európai parlamenti képviselőnek is, aki a kiállítás ötletgazdája volt, mivel ő ajánlotta a Szent László Egyesület figyelmébe a korábban más erdélyi városokban is bemutatott anyagot.
Lup?ea igazgatónő örömének adott hangot, hogy a Balassi Intézet már második kiállítását mutatja be a nagyváradi várban, és kifejezte reményét az intézményközi együttműködés folytatását illetően. A maga során Szebeni Zsuzsa irodalom- és művészettörténész hangsúlyozta, hogy az eredetileg a reformáció 500. évében létrejött tárlat, azaz a két művésznő életpályájának bemutatása nélkül nem lett volna teljes a félévezredes jubileum. A kiállítás kurátora köszönetet mondott Tőkés Eszternek, köszöntötte a jelen lévő Dóczy Alpár festőművészt is, Berde Amál dédunokáját, akin keresztül köszönetet mondott az egész Berde családnak és a kiterjedt rokonságának. E család közös, tudatos művészetszeretete nélkül nem jöhetett volna létre e jelentős tárlatanyag bemutatása, melynek nagy része magángyűjteményekből származik.
Tőkés Erzsébet felszólalásában a Berde famíliával és Dóczyné Berde Amállal kapcsolatos emlékeit osztotta meg. „Családjainkat Kolozsváron az érték, az életmód, az eszmények, a kultúra, egyszóval az erdélyi szellemiség kötötte össze. A Berde család nem zászlót lengető magyarsággal, hanem a mélyben gyökerező hűséges szolgálattal élt a közösségért” – emlékezett vissza a Házsongárd Alapítvány elnöke.

 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA