A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Nincs megállás: jól haladnak a munkákkal
MÁÉRT - 2018. május 3., csütörtök 11:30

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK ) közbenjárásának köszönhetően horvát és magyar állami támogatásból az idén is további nagyberuházások valósulnak meg a magyarok lakta településeken. További magyar közösségek számára fontos épületek újulnak meg.
 
Kívül-belül megújult a nagypiszanicai magyarok székháza
A HMDK számára különösen fontosak a szórványmagyar közösségek. Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk közbenjárásának köszönhetően a horvát regionális fejlesztési és az európai uniós források felhasználásáért felelős minisztériumnál elnyert támogatásból kívül és belül is megújult a nagypiszanicai magyarok székháza, így mostantól méltó körülmények között dolgozhatnak.
Az egyesület tagjai hálásak a magyar képviselőnek és a HMDK-nak, amely folyamatosan segíti a szervezetet. Az anyagi támogatás mellett a pályázatok elkészítésében és az elszámolásoknál is nagy segítséget kapnak az egyetlen országos magyar szervezettől.
Kiskőszeg: ilyen jelentős felújítást még nem végeztek az épületen
A HMDK és a Darázsi járás együttműködése tette lehetővé, hogy néhány héttel ezelőtt megkezdődött a kiskőszegi kultúrotthon felújítása is.
A kultúrotthon a második világháború után épült, az évek során több alkalommal is tatarozták, de ilyen mértékű és értékű átépítést és felújítást eddig még soha nem végeztek rajta.
Jankovics Róbert és Sipos Sándor, a Darázsi járás magyar elöljáró-helyettese kezdeményezték az épület felújítását, hogy a kiskőszegiek is megfelelő körülmények között tarthassák meg rendezvényeiket.
Sepse: a HMDK-alapszervezet tagjai büszkék a saját, hamarosam megújuló székházukra
A sepsei HMDK-alapszervezet számára nagy előrelépést jelentett az új székház, amellyel 19 éves álmuk vált valóra. Felújításán jelenleg is dolgoznak.
Az épületen több hónapja folynak a munkák, amelyekkel jól haladnak. Közben odafigyelnek arra is, hogy a százéves épület megmaradjon eredeti állapotában, mert védett státust élvez.
A szervezet büszke a saját, hamarosam megújuló székházára, és már alig várják, hogy a belső termeket is birtokba vehessék. Az udvarában egyébként már több alkalommal is tartottak összejöveteleket, és a házhoz tartozó szőlőtőkéket is együtt gondozzák.
Laskó
Laskón a felújított Ifjúsági Otthont tavaly adták át. Már az akkori állapotok hatalmas változást és beruházást jelentettek, hisz egy romos épületből varázsoltak használható közösségi házat. Az objektumon azonban azóta is dolgoznak. Egy teljesen új épületrészt is felhúztak, amely a nagytermet köti össze a mellékhelyiséggel, és itt alakították ki a színpadot is, ami eddig nem volt az épületben. Most már nincs olyan rész, ami ne újult volna meg.
Munk Erik, a laskói HMDK és az Ifjúsági Egyesület elnöke elmondta, sikerült a kitűzött célt elérni, újra az ifjúsági otthon a falu művelődési életének központja.
Bellye
A HMDK országos szervezete bellyei székházának szomszédságában épül a háromszintes médiaközpont.
Jankovics Róbert, a HMDK elnöke emlékeztetett, hogy a szerkesztőség is éveken keresztül bérelt helyiségekben működött, többször is költözni kényszerült, ezért is tartották fontosnak, hogy egy állandó és saját épületben működjön tovább, így ha ilyen jó ütemben halad az építkezés, az újság a húszéves folyamatos működését akár már az új épületben ünnepelheti meg. Erre azért is lesz majd mód, mert a legfelső szinten egy százfős rendezvénytermet alakítanak ki. Ezen kívül az elsők között megalakult bellyei alapszervezet is végre saját helyiséghez is jut az épületben.
Kórógy
A kórógyi kultúrotthon egy újabb olyan közösségi épület, amelynek a felújítását fontosnak tartja a HMDK. Hogy felújíthassák, szükség volt arra, hogy a Tordinci járástól használatba kapja az országos szervezet az objektumot, és az időjárás jobbra fordulásával már el is kezdődtek a munkálatok, amelyek gond nélkül haladnak. A nyílászárók cseréje már megtörtént, a tetőfelújítással is szépen haladnak, így hamarosan rátérhetnek a belső tér felújítására is. A beruházás értéke meghaladja az egymillió kúnát.
Kopács, Várdaróc
Jól haladnak a felújítási munkákkal a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) kopácsi épületén is. A majd tangazdaságként és ifjúsági központként funkcionáló ház melletti telket is sikerült megvásárolni, az itt lévő épületekből raktárhelyiséget alakítanak ki. Az épületek felújítása után az udvarok rendezése van folyamatban.
Az épületek és a hozzá tartozó földterületek számos lehetőséget nyújtanak majd a továbbképzések, szaktáborok és rendezvények szervezésére, így végre „saját teret” kapnak a HMPF programjai, de a kopácsiak számára is nyitva áll majd.
A várdaróci tájház előtere is teljesen megújult, így a látogatókat egy szépen rendezett előkert fogadja, kitéglázott feljárattal. Hamarosan elkezdődik az épület szomszédságában levő várdaróci templom felújítása is, így a felújított épületegyüttes Várdaróc büszkesége lesz majd.
A közösségi terek megújítására a korábbi években is sokat fordított a HMDK, de mindez akkor kapott még nagyobb lendületet, amikor Jankovics Róbert, a HMDK jelöltje került a horvát száborba, aki tetemes állami támogatásokat eszközölt ki magyarságunk részére. Természetesen az anyaországunk által nyújtott támogatási összegek is jelentősen nőttek. A tavalyi évben több átadóünnepséget tartottunk, és biztosak lehetünk abban, hogy idén is lesz részünk bennük.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA