A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Virágos fesztivál Dályhegyen
MÁÉRT - 2018. május 3., csütörtök 11:30

A virágfesztivál a hegyháti magyarok legnagyobb rendezvénye, melyet minden évben nagy érdeklődés övez. Idén is sok vendéget vonzott Dályhegyre a virágos kirakodóvásár és a gazdag kultúrműsor.
 
 
A dályhegyi Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület idén rendezte meg a sorrendben tizenkettedik virágfesztivált, melyet annak idején a virágtermesztéssel foglalkozó Loboda család javaslatára indítottak el. Az ötlet bevált, hiszen a rendezvény mára a régió leglátogatottabb eseménye lett, amelyre nemcsak a régióból, hanem távolabbi helyekről is érkeznek vendégek.
Az idei rendezvényt Snježana Brzica, a zágrábi turisztikai minisztérium miniszterhelyettese, Goran Ivanović zsupánhelyettes, Jankovics Róbert, a HMDK elnöke és magyarságunk parlamenti képviselője, De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul, Slobodan Narančić, az Erdődi járás elöljáró-helyettese, Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke és Hugyik Imre, a dályhegyi kultúregyesület vezetője nyitották meg.
 
A dályhegyi Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület „felnőttkorba” lépett
Hugyik Imre lapunknak nyilatkozva elmondta, rendezvényük jelentőségét a járás is felismerte, a virágfesztivált a legnagyobb és leglátogatottabb programjukként tartják számon. Köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, Eszék-Baranya megyének, az Erdődi járásnak és a HMDK-nak, hogy a kezdetektől fogva támogatják tevékenységüket.
- Egyesületünk 2000 óta működik, tizennyolc év nem kis idő, de mindig egy véleményen voltunk, egyeztek a céljaink, s ez előrevitt bennünket a nehezebb időszakokban is, amelyeken mostanra szerencsére túl vagyunk – mondta lapunknak Hugyik Imre.
Hozzátette, nagy szervezést igényel a virágfesztivál, de mindenki teljes odaadással végezte a munkáját ezúttal is, mindenkit motivál, lelkesít az új kultúrotthon és a szép udvar, amely helyet ad a rendezvénynek, és ami a hétköznapokban sem áll üresen.
Közösségi épületként is szolgál, ahol vendégeiket fogadják, és ahol találkoznak az egyesület tagjai, a szülők itt tartják meg a gyerekek születésnapját, és természetesen a rendezvényeikre is itt kerül sor.
 
Néprajzi kiállítás is a program részét képezte
A művelődési ház bejárati termében a virágfesztivál alkalmából egy néprajzi tárlatot rendeztek be. Tóth Mariska nénitől megtudtuk, az itt látható százéves tárgyak – konyha- és szobabútor-elemek, kézzel varrt falvédők, szalvéták – a falu közös gyűjteménye, mindenki hozta, amije van, hogy rendezvényük díszéül szolgáljon. Az egyesület idősebb tagjai süteményt is árultak. Rácpite, pogácsa és más hagyományos receptek szerint készült ételek szerepeltek kínálatukban.
Az erdődi magyar nőegylet tagjai lángost kínáltak standjuk mögül, Tóth Ilonka lapunknak elmondta, legalább ezret megsütnek a rendezvény ideje alatt.
 
A virágfesztivál kultúrműsora lehetőséget ad a vendégszereplések viszonzására
A hivatalos megnyitó után a kultúrműsor délelőtti részében a járási gyermektánccsoportok léptek színpadra, délután pedig a felnőtt együttesek táncoltak. Szerepelt több drávaszögi magyar népi tánccsoport, de érkeztek fellépők Novska környékéről, Bródból, Bosznia-Hercegovinából és még a felvidéki Farnadról is, akikkel a dályhegyi kultúregyesület bartáti kapcsolatot ápol. Hugyik Imre megjegyezte, ez a rendezvényük alkalmas arra, hogy viszonozzák a sok-sok meghívást, hiszen a kultúregyesületük táncosai számos helyen vendégszerepelnek az év során.
Gazdag volt tehát az idei programkínálat, melyre sokan voltak kíváncsiak. A Drávaszögből még buszt is szerveztek a virágfesztiválra, amelynek szerencsére az időjárás is kedvezett.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA