A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kötelezővé válik az óvodai oktatás – elfogadta a parlament az RMDSZ törvénytervezetét
MÁÉRT - 2018. május 8., kedd 09:28

„Döntőházként szavazta meg hétfőn a szenátus plénuma az RMDSZ tanügyi törvényt módosító tervezetét, amely értelmében legkésőbb 2030-ig kötelezővé teszik az óvodai nevelés minden szintjét Romániában: 2020-ig a nagycsoportot, 2023-ig a középcsoportot és 2030-ig a kiscsoportot is. Az óvodának fontos szerepe van a gyerekek fejlődésében, megalapozza az iskolai élethez szükséges alapkészségek, képességek kialakítását. Ezért célunk elérni, hogy az óvodai nevelés nagyobb hangsúlyt kapjon az oktatásban. Örvendetes, hogy kezdeményezésünk fontosságát belátták a parlamenti pártok, és sikerült partnereket találnunk a kötelező óvodai oktatás bevezetéséhez”– fogalmazott Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője azt követően, hogy a szenátus megszavazta a Szövetség jogszabály-tervezetét.
Szabó Ödön képviselő, a törvénytervezet kezdeményezője elmondta: „jellemzően a városokban nagyobb arányban íratják be óvodába a gyerekeket, mint vidéken. Több mint 10 százalékos az eltérés e tekintetben. Törvényünk célja megszüntetni ezt az aránykülönbséget. Egyértelműen ösztönözni kell a vidéki gyerekek óvodába való beíratását, hiszen azok a gyerekek, akik nem járnak óvodába, hátrányból indulnak az iskolakészséget illetően a városi társaikhoz képest.”
A jogszabályt Novák Csaba Zoltán szenátor tartotta fenn a szenátus tanügyi bizottságában. Mint mondta, az óvodai oktatás hangsúlyosabbá tétele azért fontos, mert az óvoda több egy egyszerű játéktérnél, ahol a szülők biztonságban tudhatják gyerekeiket, amíg dolgoznak. „Az óvoda a megfelelő színtere az oktatási és közösségi rendszerekkel való ismerkedésnek: a foglalkozásokon a gyerekek megtanulnak egy dologra fókuszálni, tevékenységekbe bekapcsolódni, fejleszti a memóriájukat, a türelmüket, az együttműködési készségeiket. Emellett az óvodában megtanulnak bizonyos órarendet és bizonyos szabályokat követni” – fogalmazott a szenátor.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA