A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Korábbi nagysikerű kiállításaik folytatásáról döntöttek
MÁÉRT - 2018. május 10., csütörtök 13:53

A Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet tagjai az elmúlt évek nehéz körülményei közepette is dolgoztak. Miután tavaly ősszel a pélmonostori HMDK-alapszervezettel közösen saját, felújított székházhoz jutottak, még nagyobb lehetőségek nyíltak meg számukra. A múlt héten tartott közgyűlésen a következő időszakra vonatkozó terveket vázolták.
A nőegylet két évtizedes működése során számos rendezvényt valósított meg, különösen sikeresek voltak a hagyományainkat, szokásainkat bemutató kiállítások, amelyeket idén is folytatni szeretnének.
- Baranya és Szlavónia hagyományvilágát már bemutattuk az elmúlt évek során, a készülőben lévő tárlatsorozatunkon a Kárpát-medence magyarságának földrajzát, történelmét és hagyományait dolgozzuk föl. A pélmonostori bemutató után ezeket az anyagokat más helyszínekre is elvisszük – mondja Kovačević Anna, az egyesület egyik vezetője, aki hozzátette azt is, hogy ezen kívül is számos programot terveznek, amelyekre az új, saját székhely még nagyobb lehetőséget ad. A megnyitó óta is több esemény színhelye volt a Magyar Otthon, amelyet a jövőben is programokkal töltenek majd meg. Népművészeti ismereteik bővítése céljából tanulmányi kirándulásokat is tervbe vettek, elsőként Kalocsára látogatnak majd el. A nőegylet tagjai közgyűlésükön abban is megegyeztek, hogy az iskolai anyanyelvápoló csoportokat is felkarolják majd programjaikon keresztül.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA