A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Hogyan tovább az európai kisebbségpolitikában?
MÁÉRT - 2018. május 17., csütörtök 10:41

Csáky Pál felvidéki európai képviselő kezdeményezésére 2018. május 16-án rendkívüli konferenciára került sor Brüsszelben. Miután február 7-én az Európai Parlament az őshonos európai kisebbségek védelméről szóló határozatot fogadott el, és ezzel együtt az európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés (Minority Safe Pack Initiative – MSPI) aláírásgyűjtési akciója is sikeresen zárult, a Kárpát-medencei néppárti magyar képviselők az európai kisebbségvédelmi politika folytatásának a lehetőségeiről rendeztek tanácskozást.

A rendezvényt Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke nyitotta meg. Az előadók között szerepeltek: Josep-Maria Terricabras katalán és Nils Torvalds finnországi svéd képviselők, a frakcióközi kisebbségi munkacsoport (intergroup) társelnökei, továbbá Irena Moozova esélyegyenlőségi igazgató, Frans Timmermans EP-bizottsági alelnök megbízottja, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Kalmár Ferenc miniszteri biztos.
Felszólalásában Tőkés László erdélyi képviselő önkritikus, de ugyanakkor elismerő módon szólt arról, hogy a kisebbségvédelmi európai kezdeményezéshez szükséges egymilliónyi aláírás mintegy 80%-át a Kárpát-medencei magyarok, elsőrenden pedig a magyar kormány segítségével gyűjtötték össze, s ez a körülmény az európai kisebbségek, nevezetesen az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának (FUEN) a nagyfokú tehetetlenségére, illetve a nyugat-európai országok általános érdektelenségére vall. Ennek ellenére a maga nemében páratlan akció olyan sikernek számít, mely a kisebbségpolitika terén az áttörés ígéretét hordozza.
Erdélyi képviselőnk sajnálattal állapította meg, hogy az Unió területén a hagyományos nemzeti kisebbségek jogainál előbbre valónak tartják a migránsok emberi jogait. Ennek ellenére azt szorgalmazta, hogy akár a folyamatban lévő európai polgári kezdeményezés, akár egy rendes európai parlamenti törvénykezdeményezés révén közös összefogással törekedjenek az európai kisebbségvédelem jogi és intézményes kereteinek a megteremtésére. A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésére, valamint Nagy József felvidéki néppárti képviselő kisebbségvédelmi tervezetére is kitérve az együttható fellépés és az erőegyesítés fontosságára hívta fel a figyelmet, óva intve az egyes próbálkozások egymást gyengítő hatásának a veszélyétől.
Bocskor Andrea kárpátaljai, Deli Andor délvidéki, valamint Sógor Csaba és Winkler Gyula erdélyi RMDSZ-es képviselők szintén az európai és magyar összefogás jegyében szólaltak fel.




Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA