A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Véget ért az idei Kárpát-medencei falugazdász program
MÁÉRT - 2018. július 11., szerda 15:06

Tavaly nyáron harmadik alkalommal hirdették meg a Kárpát-medencei Falugazdász Programot. A szeptembertől júniusig tartó programban 107 szakember segítette a külhoni magyar gazdák munkáját, közülük egy a horvátországi magyarságot Bálint-Szabó Anasztázia személyében.
A magyar agrártárca mintegy félmilliárd forintos keretösszeggel indította útjára a Kárpát-medencei Falugazdász Programot, amely méltán nevezhető mérföldkőnek a külhoni magyar agrártársadalom életében, illetve a külhoni magyar gazdaszervezetek tevékenységének fejlesztésében. A program keretében 107 falugazdászt foglalkoztattak Kárpát-medence-szerte. A Földművelésügyi Minisztérium mintegy húsz határon túli magyar gazdaszervezettel írt alá együttműködési megállapodást, de a tárca mintegy ötven külhoni magyar gazdaszervezettel van kapcsolatban, és mintegy 50 ezer gazda érhető el e kapcsolati hálón keresztül. Az összmagyar gazdatársadalom együttműködésének erősítése érdekében a Kárpát-medencei falugazdász program mellett számos oktatási, képzési és a magyar–magyar gazdasági kapcsolatok élénkítését szolgáló program is fut, amely a közös munkát hivatott támogatni.
A horvátországi magyar gazdák szolgálatában
A falugazdász hálózatban 2016 óta partner a HMDK Gazdaköre is, ennek köszönhetően egy falugazdász segítheti a horvátországi magyar gazdákat is. A program nálunk 2016 őszén indult, amikor is Bálint-Szabó Anasztázia lett a falugazdász. A tisztség betöltéséhez komoly követelményeknek kellett megfelelni, csupán közgazdász vagy mezőgazdasági diplomával rendelkező személyek jelentkezhettek a 10 hónapos feladatra.
- Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a programot. Nekem agrármérnöki és szőlész-borász mérnöki diplomám is van, ezért megfeleltem a követelményeknek, és jelentkeztem a kiírásra, így én vagyok a horvátországi magyarok falugazdásza immár második éve - mondta Bálint-Szabó Anasztázia, aki hozzátette, hogy a kezdeti nehézségek ellenére eredményes a program.
Nehéz volt az embereket aktivizálni
A falugazdászok egyik fontos feladata a gazdák továbbképzése, új technológiák és módszerek megismertetése, valamint a pályázati lehetőségek bemutatása, hiszen a modern gazdálkodóknak tartaniuk kell a lépést a korral, hogy versenyképesek maradjanak. Kezdetben ez nem volt könnyű feladat. - A mi gazdálkodóink nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy előadásokra járjanak, és nem is ismerték a programot, ezért nehéz volt az aktivizálásuk. A második évben már könnyebb dolgom volt, már a HMDK Gazdakörről is többen hallottak, így egyre többen eljöttek az előadásokra vagy műhelyfoglalkozásokra. Volt egy vetőmag projektünk is, amit HMDK Gazdakörrel egyeztetve valósítottunk meg - tudtuk meg Anasztáziától, aki hozzáfűzte, hogy neki is számos magyarországi továbbképzésen kell részt vennie. Ezeken pedig mindamellett, hogy hasznos dolgokat sajátít el, amelyeket továbbad az itteni gazdáknak, lehetőség van más régiók gazdászaival is megismerkedni.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA