A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Szeptembertől újraindul a tanítás a marosvásárhelyi római katolikus iskolában!
MÁÉRT - 2018. augusztus 9., csütörtök 21:16

A marosvásárhelyi római katolikus iskola ideiglenes működési engedélyét kibocsátó minisztériumi rendelet született meg csütörtökön. Jó hír ez, hiszen azt jelenti: az oktatási tárca jogi személyiséggel látta el az intézményt, így már idén szeptembertől beindulhat a tanítás az új intézményben.A miniszteri rendelet jóváhagyott minden olyan oktatási szintet és szakot, amellyel az előző iskola működött. A törvény és a rendelet is rögzíti, hogy az új iskolát Marosvásárhely önkormányzatának alanyi jogon be kell illesztenie az iskolahálózatba.Az elkövetkező napokban egyeztetünk a római katolikus egyházzal, a pedagógusokkal és a szülők közösségével. A szükséges adminisztratív lépésekről, további teendőkről a lehető leghamarabb sajtótájékoztatót tart Kelemen Hunor szövetségi elnök.Mint ismert, az RMDSZ törvénnyel próbálta létrehozni a marosvásárhelyi római katolikus iskolát. Az ellenzéki pártok alkotmányossági kifogása miatt a parlamentben nem sikerült újraalapítani az oktatási intézményt, ezért a kormányhoz fordultunk. Kormányrendelettel módosíttattuk a diszkriminatív és pontatlan szabályzók több cikkelyét. Elértük, hogy ezentúl 300 fő alatt ne csak többségi, hanem kisebbségi iskolát is létre lehessen hozni. A csütörtöki miniszteri rendeletet ugyanakkor egy másik miniszteri rendelet is megelőzte, amely a Bolyai Farkas Líceumot nevezte meg az alapítási folyamatban tutorális, felügyelő intézményként.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA