A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Tőkés László meglátogatta a börtönben Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt
MÁÉRT - 2018. augusztus 23., csütörtök 11:58

Rögtönzött, rendkívüli sajtótájékoztatót tartott augusztus 22-én Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő és Beke Csilla, a jogtalanul fogva tartott Beke István Attila felesége a csíkszeredai börtön előtt, miután meglátogatták a székely terrorper politikai foglyait. Csütörtök délben Tőkés László és Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a szintén jogtalanul fogva tartott Szőcs Zoltánt is felkereste. A nemzeti tanács vezetői a családtagok látogatási idejének terhére találkozhattak a júliusban bebörtönzött két kézdivásárhelyi férfival, akiket augusztus 13-án szállítottak a csíkszeredai büntetés-végrehajtási intézetbe.

„Mai látogatásunk a legkevesebb, amit megtehetünk a jogtalanul bebörtönzött nemzettársainkért. Távozásunkkor azzal a felemelő érzéssel és felismeréssel léphettem ki a börtön ajtaján, hogy a hangszigetelt fülke mindkét oldalán szabad emberek ülnek, hiszen sem Beke Istvánt, sem Szőcs Zoltánt nem tudták megtörni. Fontos tényezője ez fogságuknak, hiszen ezzel is üzenik, hogy egyenes gerinccel akár a szenvedést is vállalni kell az igaz magyar ügyért” – kezdte felszólalását Tőkés László. Az EMNT elnöke, aki egyik alelnöke az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságának is, hangsúlyozta: ártatlan embereket soha, semmilyen körülmények között nem lehet fogva tartani, s ez független az érintettek nemzeti hovatartozásától. „Teljesen nyilvánvaló, hogy a Beke–Szőcs-ügyben nincs bűntett, nincsenek bizonyítékok, és egy kirakatperrel van dolgunk. Ez a jogállam és a jogállamiság halálát jelenti, mely kilátástalan jövőt jelez előre. A politikai-koncepciós per ellenére is jól vannak a fogvatartottak, s köszönhető ez annak a gondoskodó kis- és nagycsaládi környezetnek is, mely segíti őket e nehéz időkben” – mondta Tőkés, majd hozzátette: bizakodásra ad okot a három erdélyi magyar párt és a két nemzeti tanács összefogása e témában. „Nincs kibúvó, és főképp nincs helye a külön utas politikának. Ha az RMDSZ meg tudja védeni saját tisztségviselőit, fokozott védelmet kell nyújtson az ártatlan állampolgároknak is. Ha nem ezt teszik, a közérdek szolgálata szenved csorbát, és teljes erdélyi magyar közösségünk kerül veszélybe” – hangsúlyozta Tőkés László.
„Meg vagyok győződve, hogy Beke István és Szőcs Zoltán nem töltik ki teljes, öt esztendős büntetésüket, de félő, hogy a közelgő választások nem hatnak majd kedvezően szabadulásukra. Európai parlamenti képviselőként – utolsó plenáris ülésünkön – tájékoztattam az EP összes képviselőjét e jogtalan ítéletről, hétfőn pedig ismét visszautazom az Európa Parlamentbe, ahol folytatjuk a megkezdett munkát. Az látható, hogy a cselekvés jogi tere beszűkülőben van, de a politikai út szabad pálya, s azon is eredményeket lehet elérni” – hangsúlyozta a politikus.
A sajtótájékoztató végén Beke Csilla – újságírói kérdésre válaszolva – elmondta: szeretné, ha a politikusok nem csak a parlamenti munkára korlátoznák tevékenységüket, és diplomáciai utakon is keresnének megoldást a kialakult helyzetre. Tőkés László ehhez kapcsolódva biztosította a bebörtönzött Beke István Attila feleségét támogatásáról, s kijelentette: minden rendelkezésére álló eszközzel küzdeni fog a politikai foglyok kiszabadításáért.

 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA