A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Dunaszerdahelyen találkoztak az Európai Néppárt magyar politikai alakulatainak nőszervezetei
MÁÉRT - 2018. szeptember 20., csütörtök 10:27

Az Európai Néppárt Kárpát-medencei magyar politikai alakulatainak nőszervezetei találkoztak szeptember közepén Dunaszerdahelyen a nőszervezetek II. fórumán. Az esemény a Magyar Közösség Pártja mellett működő Femine Fortis nőszervezet közreműködésével jött létre, a 2017-ben Biró Rozália, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Nőszervezetének elnöke által Nagyváradon megtartott fórum mintájára, amelyen a Fidesz nőtagozata, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) nőképviselete, a Magyar Közösség Pártja (MKP) nőmozgalma, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), valamint a Vajdasági Magyarok Szövetségének (VMSZ) Nőszervezete és az RMDSZ Nőszervezete együttműködési megállapodást kötött a Kárpát-medencei magyar közösség jelenének és jövőjének közös építése, erősítése céljából.
A kétnapos fórumon családpolitikáról, a kisebbségpolitika helyzetéről, a nők szerepéről a döntéshozatalban, az anyanyelvi oktatás lehetőségeiről és korlátairól szóló előadások hangzottak el, majd ezt követően széles körű tapasztalatcserére került sor. Az RMDSZ Nőszervezetét Biró Rozália elnök, Csép Andrea alelnök és Székely Hajnal nagyváradi nőszervezeti helyi elnök képviselte.
Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke a nőszervezetek együttműködésének fontosságáról beszélt, továbbá hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencében élő nőszervezetek összefogása nemcsak a lehetőségeket szélesíti, hanem ezáltal feltérképezhetik a legjobb gyakorlatokat a helyi közösségek eredményes képviselete érdekében.
Csép Éva Andrea az RMDSZ Nőszervezete által elindított NEEEM-kampány eredményeit ismertette, továbbá rámutatott azokra a jogszabály-módosításokra, amelyek a nők és a családon belüli erőszak felszámolását célozzák Romániában.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA