A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Hegedüs Csilla: az Örökségünk Őrei európai sikertörténet! – Október 15-ig jelentkezhetnek a középiskolások
MÁÉRT - 2018. október 4., csütörtök 10:58

Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kulturális főosztálya közzétette az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! –elnevezésű vetélkedő idei kiírását. A vetélkedőbe újabb megyét vontak be és felterjesztették a tanügyminisztérium versenynaptárjába is, így reményeik szerint országossá növi ki magát a mozgalom. Október 15-ig várják a jelentkezőket.
„Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük. A 2012-ben útnak indított örökségvédelmi programunknak az a különlegessége, hogy maguk, a fiatalok alakítják saját ötleteik alapján. Öt év alatt olyan mozgalommá tették az Örökségünk Őreit, amelyet ma már európai sikertörténetként emlegetnek” – mondta Hegedüs Csilla, kultúráért felelős ügyvezető alelnök.
A program keretében a diákoknak ki kell választaniuk egy-egy műemléket, és fel kell fedezniük, illetve másoknak is meg kell mutatniuk azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik azt. Az idei évad újdonságai közé tartozik, hogy a kulturális főosztály felterjesztette a vetélkedőt a tanügyminisztérium országos versenynaptárába, így az Örökségünk Őrei országos vetélkedővé válhat. Emellett, idén Szatmár megye is benevez a versenybe, így immár 10 megyére terjed ki az Örökségünk Őrei erdélyi hálózata. Az idei évad végén, az iskolai, városi, megyei és regionális megmérettetések után, országos döntőt is szerveznek a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiummal 2019 áprilisában, Kolozsváron.
Az új kiírás három nyertes csapata – eddigi évekhez hasonlóan - Winkler Gyula EP-képviselő meghívására 2019. április 8-10. között Brüsszeli tanulmányútra mehet. A versenyben nemcsak a diákok vehetnek részt, hanem bevonnak szakembereket, diáktársakat, szülőket, barátokat egyaránt.  „Az Örökségünk Őrei mozgalom egy olyan generációt nevel, amelynek igénye a magyar épített örökség megbecsülése, amely nemcsak nyilatkozatokban, hanem tettekkel is hozzájárul ahhoz, hogy jövőnk legyen itthon, Erdélyben” – szögezte le Hegedüs Csilla.
Az érdeklődők további információkat találnak, valamint a verseny szabályzata elérhető

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA