A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Gazdakör: eseményekben gazdag november
MÁÉRT - 2018. november 22., csütörtök 10:13

A HMDK Gazdakör több programot is megvalósított ebben a hónapban. Képviseltette magát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara plenáris ülésén, amelyre a Felvidéken került sor, a Kárpát-medencei Egyeztető Fórum regionális ülésének pedig házigazdája volt Bellyén (Drávaszög).
 
November 7. és 9. között Szabó Attila, a HMDK Gazdakör elnöke és Kováts István gazdakörtag a felvidéki Révkomáromba (Szlovákia) utaztak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara plenáris ülésére, melyen a Kárpát-medencei Egyeztető Fórum tagjai vettek részt. Az eseményen ott volt - többek között - Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, Kocsy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara igazgatója és Tóth Katalin politikai főtanácsadó a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól.
A fórum soros ülésének legfontosabb napirendi pontjai a magyarországi agrárminisztérium által elindított határon túli falugazdász program ismertetése, illetve a 2021-2027 közötti Közös Agrárpolitika (KAP) megvitatása volt. November 13-án pedig a Kárpát-medencei Egyeztető Fórum regionális ülésére Bellyén került sor, melyen Szabó Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgató-helyettese, a HMDK Gazdakör elnökségi tagjai, illetve Szabó Anasztázia falugazdász voltak jelen. Az elmúlt időszakkal kapcsolatos beszámolót a következő időszakra vonatkozó tervekről való egyeztetés követte

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA