A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Eszéken zárult az idei Magyarok Kenyere-program
MÁÉRT - 2018. november 29., csütörtök 09:35

A „Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem“ program keretében 2018-ban minden eddiginél több, összesen négyezer-hatszáz – 2700 magyarországi és 1900 határon túli – magyar gazda ajánlott fel búzaadományt. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett program idei zárásaként Eszéken tartott adományozó ünnepségen Hercegh Anita, a köztársasági elnök felesége, valamint Jakab István és Győrffy Balázs, a két szervezet vezetői térségbeli gyerekeknek adtak át adományokat.
 
 
Az eseményre múlt pénteken került sor a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban, Eszéken. A vendégeket Andócsi János, az eszéki magyar iskolaközpont igazgatója köszöntötte, majd
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szólalt fel.
- Ez a program egy óriási belső feltöltődés nemcsak azoknak, akik kapnak, hanem azoknak is, akik adnak, felemelő érzés, amikor az ember a saját maga által megtermelt búzát azoknak adhatja, akiknek szükségük van rá – nyilatkozta lapunknak Győrffy Balázs.
Szabó Attila, a HMDK Gazdakör elnöke, az esemény házigazdája is köszöntötte a vendégeket, beszámolt a szervezet tevékenységéről és elmondta, a kezdetektől fogva részt vesznek a Magyarok Kenyere-programban.
- Kezdetben egytonnányi búzát gyűjtöttünk össze, idén viszont már több mint három tonna búzával járultak hozzá termelőink a programhoz – tudtuk meg Szabó Attilától.
Őt Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke követte a pulpituson.
- Azért dolgozunk, hogy a Kárpát-medencei magyarság egy egységbe forrva itt, ebben a gazdasági térben, egy emelkedő nemzet tagjaként sikerre vigye ezt a programot, sikerre vigye azt a programot, ami az embereknek szebb életet, jobb életet ad, a szükséget szenvedett gyerekeknek perspektívát, távlatot ad, és segítséget, hogy boldoguljanak, tanulhassanak és felkészülhessenek az életre – mondta el lapunknak Jakab István a program céljával kapcsolatban.
A beszédek után Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke és Almási Róbert plébános kenyeret szenteltek, majd a Hercegh Anita, a magyar köztársasági elnök felesége jelképesen átadta a térségbeli gyerekeknek az adományokat. A napokban 245 horvátországi magyar gyermekhez és családjukhoz juttattak el öt tonna lisztet és 860 kilogramm tésztát a szervezők.
- A kezdeményezés célja az, hogy szimbolizálja az összetartozásunkat. A Kárpát-medence minden régióbójában gyűjtik a búzát, majd az ebből őrölt lisztet a rászorulók között osztják szét. Rendezvényünkkel voltunk már Kárpátalján, Erdélyben, a Partiumban, Vajdaságban és most ide is eljutottunk - nagy örömömre szolgál, hogy mind nagyobb sikerekről számolhatunk be – mondta el lapunknak Hercegh Anita.
Végezetül a vörösmarti és laskói általános iskola, valamint az eszéki magyar iskolaközpont diákjai adtak rövid műsort. A zárórendezvényen részt vett többek között Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, a HMDK elnöke és De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul is

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA