A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Gáz- és villamosenergia hálózatok épülhetnének állami költségvetésből, RMDSZ-es javaslatra
MÁÉRT - 2018. december 6., csütörtök 12:51

Olyan településeken építhetnek ki villamosenergia- és gázhálózatot, ahol jelenleg nincs bevezetve  a két közszolgáltatás, illetve a meglévő rendszerek javítására és karbantartására is sor kerülhetne, állami támogatással, amennyiben az RMDSZ törvénymódosító-javaslatát a parlament alsóháza is elfogadja.  A Szövetség törvényhozói által benyújtott javaslatról december 5-ei ülésén kedvezően döntött a szenátus.
„Jelenleg a háztartások alig fele fér hozzá a gáz- és villamosenergia hálózathoz, számos olyan erdélyi kistelepülés van, ahova mindmáig egyáltalán nem vezették be a két közszolgáltatást” – hívta fel a figyelmet a plénumi szavazást követően Cseke Attila. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője hozzátette: „a vidéki emberek életszínvonalának javítása prioritás a Szövetség számára. Mindenki részére biztosítani kellene a két közszolgáltatáshoz való hozzáférést, ezért nyújtottuk be a ma tárgyalt törvénymódosító javaslatot”.
A javaslat kidolgozója Bende Sándor, Hargita megyei RMDSZ-es képviselő. A felsőházi szakbizottsági munkálatok során Fejér László-Ödön szenátor tartotta fenn a tervezetet. „A helyi fejlesztésekre szánt állami támogatási rendszer előírásain változtatnánk úgy, hogy azt a közszolgáltatások hálózatának bővítésére is kiterjesszék. Továbbá, a gazdasági fejlődés szempontjából is elengedhetetlen az energia- és gázellátás” – mutatott rá Fejér László Ödön.
A tervezet esetében végső döntést a képviselőház hoz, majd ezt követően léphet érvénybe az új jogszabály.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA