A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Nagyvárad: évértékelő találkozót szervezett a Néppárt
MÁÉRT - 2018. december 17., hétfő 06:20

Évzáró és egyben évértékelő ünnepi találkozót szervezett az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete a nagyváradi városháza dísztermében. Az eseményen felszólalt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke és Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke.
„Friss, eleven és sokkoló élményekkel tértem haza Strasbourgból, ahol – ahogy azt a hírekben is láthatta mindenki – terrorista merénylet történet. Azzal egy időben mégis elfogadták az ENSZ migrációs csomagját, valamint a migránsvízumról szóló jelentést is. Mindkét dokumentumnak célja az illegális migráció legalizálása, ezért bátran kijelenthetjük: a migránsok betelepítését célzó politika globális szintre emelkedett” – kezdte felszólalását Tőkés László, aki beszédében összefoglalta és röviden elemezte az európai politikai folyamatokat. „A strasbourgi támadás várható volt, hiszen tudjuk: Európa nagy veszélyben van, egyesek mégis – önfeladó módon – szélesre tárják a kontinens kapuit a terrorveszély előtt” – mondta az EMNT elnöke. „Meg kell védenünk erdélyi magyar közösségünket, s száz évvel Erdély elcsatolása után érvényt kell szereznünk a gyulafehérvári ígéreteknek. Jól látjuk: veszélyben van Európa, veszélyben vannak az őshonos nemzeti kisebbségek, és veszélyben van a nemzeti értékekre építő államok szuverenitása is, hiszen birodalmi szellemben igyekeznek egyesek Európát egyesíteni. Egy ilyen helyzetben komoly felelősségünk van abban, hogy felmutassuk nemzeti értékeinket, s mindent megtegyünk azért, hogy azokat védelmezni tudjuk” – mondotta a püspök.
„Bárhonnan is támadjanak bennünket, mi tudjuk, mi a dolgunk, s miként cselekedhetünk helyesen. Erdélyben magyarként politizálni egyet kell jelentsen a nemzetpolitika gyakorlásával is, s nem feledhetjük, hogy az általunk képviselt politikának mindig kell legyen erkölcsi dimenziója is, s mindig a helyes irányt, az erkölcsileg is elfogadhatót kell választanunk. S mert így teszünk, advent idején a Megváltó születését várhatjuk, s – másoktól eltérően – nem bírósági ítéletünket. Azért vagyunk a nemzeti oldalon, mert hisszük: az erdélyi magyar politikának a közösséget kell szolgálnia, nem a mérhetetlen román korrupciót” – mondta Szilágyi Zsolt. A Néppárt elnöke hozzátette: politikusainkat az évszázados keresztény értékek kell vezessék, s fontos, hogy az erdélyi magyarok testvérként tekintsenek egymásra az igencsak kiélezetté és veszélyessé vált közéleti-politikai helyzetben.
„Tavalyi évértékelő rendezvényünkön megállapítottuk, hogy többet dolgoztunk, mint a megelőző évben, de kevesebbet, mint a következőben fogunk. Ehhez tartottuk magunkat, sikereinkről pedig az elért eredmények tanúskodnak” – kezdte felszólalását Csomortányi István, aki ezután számos helyi ügyre tért ki. Kiemelte: jól látható ellentét van a nagyváradi elöljáróság és a Bihar Megyei Tanács munkája között, míg előbbi nyomán a város folyamatosan fejlődik, utóbbi nem tud – a látszatintézkedéseken kívül – tényleges eredményeket felmutatni. Az is fájó, hogy a katasztrofálisan működő román kormányt bukaresti magyar képviselők tartják életben. Eközben Bihar megyében a magyar–magyar párbeszéd továbbra sem működik.
Zatykó Gyula főként a nagyváradi polgármester tanácsadójaként beszélt helyi, önkormányzati ügyekről, azok magyar vonatkozásairól. „A legfontosabb az, hogy mindenki a maga helyén, legjobb tudása szerint végezze a dolgát, s ha így teszünk, Nagyvárad és Erdély is fejlődni fog” – szögezte le.
Az esemény végén ünnepi koccintásra került sor, melynek érdekessége volt, hogy az előző években megszokott állófogadás elmaradt, az erre tervezett összegből pedig idén karácsonykor 200 adag ételt juttatnak el nagyváradi rászorulóknak. A gesztus ellensúlya kívánt lenni az RMDSZ által elnökölt Bihar Megyei Tanácsnál állandó gyakorlattá vált, rengeteg közpénzt elpazarló politikai eszem-iszomoknak.
Az évértékelőn átadásra kerültek a tavaszi országgyűlési választásokat megelőző tájékoztató és a levélszavazat-begyűjtő munkában részt vett nagyváradi önkéntesek számára azok az elismerő oklevelek, melyeket Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Tőkés László, az EMNT elnöke, valamint Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke látott el kézjegyével. Mint ismeretes, a két szervezet több mint tízezer állampolgár levélszavazatának célba jutásában segített.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA