A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EU-képviselő
Adventi gyertyagyújtás
MÁÉRT - 2018. december 24., hétfő 16:09

Ahogyan az elmúlt pár évben már megszokhatták a helybéliek és a hazalátogatók, idén is felállították egy posztamensre az adventi koszorút a nagyváradi Szent László téren. Az első gyertyát advent első vasárnapján gyújtották meg ünnepélyes keretek között, a negyediket pedig tegnap este, december 23-án. Az egyes alkalmakkor a történelmi magyar egyházak képviselői rövid áhítattal szolgáltak a megjelent hívek körében, akik imádkozással, énekléssel töltöttek el egy kis időt a város főterén.
Advent utolsó vasárnapján Tőkés László lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke, európai parlamenti képviselő gyújtotta meg a szeretet gyertyáját a várakozás koszorúján, a negyedik láng felragyogása már Jézus Krisztus eljövetelének közelségét jelzi a keresztény emberek számára. Ezt megelőzően Moldován Lajos, az Erdélyi Magyar Néppárt városi szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket a szervező Szent László Egyesület nevében is, pár mondatban összefoglalva az adventi ünnepkör és a gyertyagyújtás szimbolikáját.
A püspök a „nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál” (Lk 2,7) bibliai ige rövid magyarázatát adva azonmód rámutatott: ma is a keresztények üldöztetéséről, meneküléséről és kiszorításáról szólnak a hírek, még közvetlen közelünkben is a Jézus születését jelképező karácsonyfa felgyújtására uszítanak megátalkodott, felbujtott szélsőségesek. Az ismert karácsonyi dal kezdősorait idézve („Szállást keres a szent család, / de senki sincs, ki helyet ád”) emlékeztetett: a keresztény embert a békesség, a szeretet és nyíltszívűség jellemzi, hajlékot nyújt az üldözöttnek, de a keresztény értékek védelmét tévesztheti szem elől, erre most szükség van Európában éppúgy, mint Magyarországon, ahová, lám, begyűrűzött a keresztényellenesség. Ha Jézus kopogtat, habozás nélkül nyissuk meg ajtainkat és szíveinket – biztatott végül a közös fohász előtt Tőkés László.
A meghitt együttlét a váradolaszi római katolikus plébánia Kiss Géza Lóránd kántor-karnagy vezette Bihari Sándor Kórusának szolgálatával zárult a Marius Sabau virágkötő készítette adventi koszorúnál.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA