A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
EP-választás és MOGYE-ügy: aktuális kérdésekről Temesváron
MÁÉRT - 2019. február 9., szombat 20:12

Sajtótájékoztatót tartott Temesváron február 8-án Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke. Szó volt a közelgő európai parlamenti választásokról, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetéről is.
 „A centenáriumi események fényében joggal vetődik fel a kérdés: mi a problémánk a gyulafehérvári nyilatkozattal? Ha egyszerűen kellene megfogalmaznunk, azt is mondhatnánk, hogy a románok mindmáig nem tartották be az abban megígérteket. Ha a nyilatkozat ígéretei teljesültek volna, ma egy saját helyzetével elégedett, boldog magyar és szász közösség élne Erdélyben. Ezzel szemben száz év elteltével is azt kell kérnünk a román államtól, hogy tartsa be a Gyulafehérváron, majd pedig Trianonban tett ígéreteit. Ha betartaná azokat, nem kellene a MOGYE megmentéséért harcolnunk, s nem lennének politikai foglyaink sem” – kezdte felszólalását Tőkés László.
„2018 májusában petíciót indítottunk a MOGYE megmentése érdekében, s azóta már 15 ezer tiltakozó aláírást gyűjtöttünk össze, melyeket el fogunk juttatni a tanügyminiszterhez is. Látnunk kell azonban azt is, hogy az RMDSZ a MOGYE kérdésében tétlen maradt, kivárt, s csak most, az utolsó utáni pillanatban kezdett el tárgyalni – vélhetőleg a közelgő EP-választások miatt. Jogos a kérdés: miért nem tárgyaltak korábban, akkor, amikor itt lett volna az ideje? A MOGYE beolvasztását egy nagy román egyetembe kellett volna megakadályozni, nem pedig csak most, kampánycélból nyüzsögni” – hangsúlyozta Tőkés, majd hozzátette: továbbra is követelik az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti kar, majd pedig az önálló magyar egyetem létrehozását. „A magyar betegeknek joguk van a magyarul beszélő orvoshoz” – szögezte le az EMNT elnöke.
A közelgő európai parlamenti választások kapcsán Tőkés László elmondta: az erdélyi magyarság akkor érhetné el a legjobb eredményt a választáson, ha a magyar pártok választási koalíciója állítana listát, és ezen a Néppárt és az Magyar Polgári Párt jelöltjei kerülnének az RMDSZ-é mögé. Tőkés László úgy vélte: az összefogás lenne a szavazatmaximalizálás legjobb eszköze, az erdélyi magyarok pedig a Kárpát-medencei magyar képviseletet és a migrációellenes erőket erősíthetnék az EP-ben.
Toró T. Tibor a mag során elmondta: „A közelgő EP-választások kapcsán egyértelmű az álláspontunk: választási koalíciót javasoltunk, melynek létrehozása nem ütközik jogi akadályokba, és kizárólag politikai akaratra van szükség hozzá.” A Néppárt ügyvezető elnöke a MOGYE helyzete kapcsán kijelentette: az egyetem ügye az erdélyi magyar politikai képviselet tehetetlenségének szimbóluma, az angol kar létrehozását követően pedig remek alkalom kínálkozik a magyar kar létrehozására is – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája.

 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA