A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Eszék: jól halad a kollégium építése
MÁÉRT - 2019. február 15., péntek 11:11

Tavaly októberben tették le a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ diákotthonának az alapkövét, ami után nem sokkal megkezdődhetett az építkezés. A munkálatok eddig a tervek szerint haladnak, már állnak az épület falai.
A Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központot 1999 őszén adták át azzal az illetékesek általi ígérettel, hogy idővel egy diákotthont is építenek hozzá. Az évek során úgy tűnt, hogy a kollégium végül egy be nem tartott ígéret lesz csupán. A HMDK és Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk közbenjárására viszont tavaly megkezdődhetett a régóta várt építkezés, így hamarosan egy húszéves álom válik valóra. A munkálatok októberben kezdődtek, és a kedvező időjárásnak is köszönhetően eddig a tervek szerint haladnak. Az ötven férőhelyes létesítmény tartófalai már állnak, hamarosan pedig az emeleti rész építése is megkezdődik. - Az építés a tervek szerint halad, és ha így folytatódik, akkor augusztus közepére elkészül a kollégium. Az objektumban 26 szoba lesz, ami 50 diák számára jelentheti majd a második otthont. Huszonnégy kétágyas, valamint egy mozgáskorlátozottak számára akadálymentesített szobát és egy betegszobát is kialakítanak majd. Reményeink szerint a következő tanévben már beköltözhetnek diákotthonunk első lakói - mondta Andócsi János igazgató, aki hozzátette, reméli, hogy minél több fiatal választja majd a Központot. Már érdeklődnek a lehetőség iránt, hiszen így nem kell majd naponta utazni, és egy modern, a kornak megfelelő diákotthonban eredményesebben készülhetnek majd föl az iskolai kihívásokra.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA