A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Kincses Kolozsvár Egyesület
A KMN a Kárpát-medence fontos rendezvényévé nőtte ki magát
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2013. augusztus 12., hétfő 18:23

Közel 60 különböző helyszínen, összesen 390 programponttal várják a határon innen és túlról érkező vendégeket a negyedik alkalommal sorra kerülő Kolozsvári Magyar Napokra. A Kárpát-medence egyik fontos rendezvényévé vált hét napos programsorozat fénypontja az István, a király rockopera lesz, amelyet első ízben mutatnak be Erdély „kincses” fővárosába. Többek között erről is szó esett a hétfői sajtótájékoztatón.
Gergely Balázs főszervező a vasárnap – 2013. augusztus 18-án –, az úgynevezett nulladik nappal startoló rendezvényről elmondta: nem csak Kolozsvár, illetve Erdély, hanem immár a Kárpát-medence kulturális életében is fontos rendezvénynek számítanak a Kolozsvári Magyar Napok. Alig egy héttel a kezdés előtt a feladatok mintegy 90 százaléka teljesült, amiért köszönet illeti a szervezőket, valamint az ifjúsági és a civil szervezetek képviselőit, kiemelten pedig az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ politikusait. Külön örömre ad okot, hogy a gazdasági szférából – elsősorban a kis- és közepes vállalkozások részéről – érkező támogatások legalább a kétszeresére nőttek, mondta Gergely Balázs. Tájékoztatása szerint a rendezvény idei összköltségvetése 250 ezer euró. A fesztiválutca ebben az évben is a Farkas utca lesz, de lezárnak néhány mellékutcát is, például az Egyetem és a Király utca egy részét.
Horváth Anna alpolgármester úgy vélekedett a sajtótájékoztatón: a „példa nélküli, de példaértékű” rendezvény sikere abban áll, hogy senki nem próbálja kisajátítani, így mindenki egyformán magának érezheti, és jó szívvel részt vehet a színes programsorozaton. Az önkormányzatnál a szó jó értelmében rutinná váltak a Kolozsvári Magyar Napok helyszíneinek, rendezvényeinek engedélyeztetésével járó procedúrák – hangsúlyozta a tisztviselő. Végül annak az örömének adott hangot, hogy kétszáznál több középiskolás magyar fiatalt sikerült bekapcsolni a rendezvénybe, ami ellentmond annak az általánosan elfogadott állításnak, miszerint a mai fiatalokat nem lehet kimozdítani a televíziókészülék vagy a számítógép elől.   
Szabó Lilla programigazgató a 4. Kolozsvári Magyar Napok keretszámait közölte: összesen 390 programpontból áll az idei rendezvény kínálata, amely közel 70 szervezet közreműködésével valósulhat meg. A mintegy 60 helyszín közül Szabó Lilla kiemelte az ifjúsági programoknak is helyszínt biztosító Farkas utcát, a gyermekprogramok helyszínét, a Romkertet, a Filmnapok helyszíneit (Művész Mozi, Tranzit Ház és TIFF-ház), továbbá az egykori New York szállót. A szervezők igyekeznek felidézni azt a pezsgő kulturális életet, amely a múlt század elején, az említett szállóban zajlott – hangsúlyozta a programigazgató. Mintegy 50 ifjúsági- és 50 gyermekprogrammal, 20 kiállítással, 30 irodalmi programmal, számos színházi előadással, többnyelvű városnéző sétákkal, toronyzenével, néptáncgálával, orgonamaratonnal, tárlatvezetéssel, tangóbemutatókkal várják az érdeklődőket – sorolta a teljesség igénye nélkül Szabó Lilla.
Sánta Levente fesztiváligazgató kifejtette: 3 fő színpadon több mint 30 koncert lesz az egy héten át tartó Kolozsvári Magyar Napok keretében. Kiemelte a néptáncgálát, illetve a nagy érdeklődésre számot tartó, Kolozsváron először bemutatott István, a király rockoperát. A Sportcsarnok előtti színpadon idén először rockzenei maratont szerveznek, melynek keretében fellép a húszéves fennállását ünneplő kolozsvári Knock Out és a debreceni Tankcsapda is.
A 4. Kolozsvári Magyar Napok teljes programját a  honlapon találhatják meg az érdeklődők.
 
A Kolozsvári Magyar Napok sajtószolgálata

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA