A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Konszenzuális döntéssel jóváhagyták az EU Tanács Agenda 2030-ra vonatkozó következtetéseit. Borbély László: ez a dokumentum az EU Tanács romániai elnökségének e
MÁÉRT - 2019. április 5., péntek 15:48

Az EU Tanács szintjén működő Agenda 2030 munkacsoportot vezető romániai képviselőknek sikerült megszerezni a tagállamok egyetértését az EU Tanács Agenda 2030-ra vonatkozó következtetéseit tartalmazó dokumentumra. A munkacsoport szintjén elfogadott dokumentumot az Általános Ügyek Tanácsának április 9-i ülésén hagyják jóvá. 
„A Fenntartható Fejlődés Főosztály képviselője által koordinált csapatnak, együttműködve a Külügyminisztérium és a Környezetvédelmi Minisztérium képviselőivel, rekordidő alatt sikerült megszerezni a jóváhagyást egy olyan dokumentum esetében, amely hozzájárulhat az Európai Unió politikájának alakításához 2030-ig. Másrészt ezáltal az Európai Unió megerősítheti globális vezető szerepét a fenntartható fejlődés célkitűzéseinek megvalósításában. Ez egy különleges pillanat, és a román elnökség egyik fontos eredménye az EU Tanácsában” – nyilatkozta Borbély László.
Az EU Tanács következtetéseit az Európai Bizottság által január végén kiadott, az Agenda 2030 célkitűzéseinek európai szintű végrehajtásáról szóló elméleti dokumentum alapján dolgozták ki. A két dokumentum felvázolja az Európai Unió jövőképét a fenntartható fejlődés célkitűzéseinek megvalósítására vonatkozóan.
Az Agenda 2030 munkacsoport munkáját, a Tanács következtetéseinek elkészítését és jóváhagyását Lőrincz Csilla, a Fenntartható Fejlődés Főosztály irodavezetője irányította.
„Örülök, hogy meg tudtuk győzni a tagállamokat arról, hogy mennyire fontos a lehető leghamarabb elfogadni az Agenda 2030 végrehajtására vonatkozó elképzeléseinket tartalmazó dokumentumot. Ezzel a jóváhagyással is közelebb kerültünk a fenntartható Európához” – mondta Lőrincz Csilla.
A dokumentum 27 olyan cikkelyt tartalmaz, amelyek megerősítik az Európai Unió elkötelezettségét az Agenda 2030 iránt, és vázolja azt a keretet, amelyen keresztül ez megvalósítható. Az EU Tanács következtetéseit belefoglalják az Európai Bizottság stratégiájának kidolgozására irányuló dokumentumba is.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA