A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
A szórványnak tett ajánlatot Oltean Csongor
MÁÉRT - 2019. április 10., szerda 18:37

Fontos megvédeni a zászlót az európai fórumokon, szükség van az erdélyi magyar képviseletre – mondta el Oltean Csongor, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje a szülővárosában, Medgyesen megszervezett Szájkaratén.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke a beszélgetésen rámutatott: változnia kell az Európai Uniónak, szükség van kisebbségvédelmi törvényre, amelyet a Minority SafePack polgári kezdeményezésre építenek. Több kihívás vár ránk, mondta, többek között fontos megvédeni a zászlónkat, amely miatt az utóbbi években számtalanszor büntették a közösséget.
„Az EP-ben meglehet, hogy nem elégséges egy törvény elfogadtatásához két RMDSZ-es képviselő, azonban olyan kárpát-medencei érdekképviseleti szövetség alakult az Európai Néppártban, amely már nyom a latban. Ez különösen fontos, hiszen a romániai képviselőket magyarellenes pártokból delegálják, ezért is van szükség erdélyi magyar képviseletre Brüsszelben” – jelentette ki Oltean Csongor.
Hozzátette: ma az EU nem feltétlenül fiatal-barát, ezért tenni kell azért, hogy minél inkább kiaknázhassa az ifjúság a lehetőségeit. „Az elmúlt években a MIÉRT több ízben is tett azért, hogy közelebb hozza az Uniót a fiatalokhoz, és azt is fontosnak tartotta a szervezet, hogy európai fórumokon hallassák az erdélyi magyar fiatalok hangját” – nyomatékosított.
Az eseményen Orosz Csaba, Szeben megyei RMDSZ-elnök és Fazekas Attila ügyvezető elnök is részt vett. Előbbi arról beszélt: fontos jelen lenni a különböző fórumokon, az Európai Parlamentben is, még ha távolinak is tűnik Erdélyből, és nem érzékelik a tagság fontosságát.
Oltean Csongor részt vett a MAKOSZ medgyesi #trashchallange hulladékgyűjtő kihívásában is a helybéli fiatalokkal karöltve. A mozgalomnak megfelelően kihívta az RMDSZ-t, az MPP-t és EMNP-t is, hogy csatlakozzanak a kihíváshoz.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA