A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Ezért érdemes ifjúsági szervezethez csatlakozni!
MÁÉRT - 2019. április 12., péntek 11:46

Azok a fiatalok, akik tagjai ifjúsági szervezeteknek, könnyebben jutnak hozzá EU-s lehetőségekhez – hívta fel a figyelmet rá Oltean Csongor, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje csütörtökön, Marosvásárhelyen. Szepessy László, a Maros Megyei Magyar Diáktanács (MDT) elnöke elmondta, együttműködési megállapodást kötöttek a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanáccsal (MIET), hiszen mindkét szervezet a megye fiataljait képviseli, így hatékony információcserére kerülhet sor a jövőben.
Birtalan István, a MIET elnöke a MIÉRT- kezdeményezésként ismert Rólad szól! programsorozatról elmondta, folytatják a projektet, és pályaorientációs tanácsadással bővítik ki. A fontos, hogy bevonják a középiskolásokat a körforgásba, megszólítsák őket. 
Oltean Csongor rámutatott: azok a fiatalok, akik tagjai ifjúsági vagy civil szervezeteknek, könnyebben jutnak hozzá a különböző EU-s projektekhez, finanszírozási lehetőségekhez, amelyekbe bekapcsolódhatnának. „A Magyar Ifjúsági Értekezlet azon dolgozott, hogy a fiatalok tájékozottabbak legyenek, és ez sikerült is: a MIÉRT köreiből az elmúlt években több millió eurót sikerült lehívni különböző mobilitási projektekre, olyan találkozókra, amelyek során több országból Erdélyben jártak fiatalok több száz erdélyi társukkal, különféle témákról beszélgetve egymással” – fogalmazott az ifjúsági szervezet elnöke, rámutatva: arra van szükség, hogy az EU minden fiatal számára egyformán elérhető legyen.
Oltean Csongor csütörtökön a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) és az Maros Megyei Magyar Diáktanács (MDT) vezetőségével is egyeztetett. A diákszervezet vezetősége elmondta neki: a MOGYTTE többszáz hallgatója él az Erasmus lehetőségeivel és tanul más országban, ezért is fontos, hogy ezek a pályázati lehetőségek kibővüljenek.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA