A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Újabb európai parlamenti vita a romániai jogállamiságról
MÁÉRT - 2019. április 16., kedd 13:18

A romániai jogállamiság már-már feltartóztathatatlan további romlása következtében alig fél év után az Európai Parlament tegnap, április 15-én váratlanul újból napirendjére tűzte a kérdés megvitatását. Emlékezetes, hogy az európai képviselő-testület tavaly október elején Viorica Dancila miniszterelnök jelenlétében mondott szigorú ítéletet a romániai állapotokról. Az elhangzott súlyos kritikák három hétre rá Klaus Iohannis államelnök strasbourgi látogatását, az Európa jövőjéről rendezett parlamenti vitát is beárnyékolták. A tovább súlyosbodó jelenlegi helyzetben az EU soros elnökségét betöltő román kormányzat egyetlen képviselője sem vett részt abban a vitában, mely egyenesen az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás beindítását helyezte kilátásba országunkkal szemben.
Egyperces felszólalásában Tőkés László európai képviselő a felsorolt alkalmakhoz kapcsolódva mutatott rá, hogy a bizottsági dokumentumokból és a parlamenti előterjesztésekből rendre kimarad az a rendszerszintű kisebbség-, illetve magyarellenesség, amely – a törvényhozás és az igazságszolgáltatás terén elkövetett visszaélések, valamint az állami szinten érvényesülő korrupció mellett – a maga nemében szintén a romániai jogállamiság súlyos sérelmét jelenti.
Erdélyi képviselőnk konkrét formában újból kitért székely politikai foglyaink, Beke István és Szőcs Zoltán esetére, akiknek jogorvoslati kérelmét április 9-én a legfelsőbb bíróság elutasította, öt-öt éves börtönbüntetésük letöltését helybenhagyva. Feltétel nélküli szabadon bocsátásukat követelve képviselőnk a közel 100 ezer euró összegű, képtelen pénzbírsággal sújtott korondi polgármester, Katona Mihály meghurcoltatását is szóvá tette, a magyar nyelv használata miatt kirótt jogtalan pénzbüntetés azonnali eltörléséhez és a hasonló diszkriminatív esetek megoldásához kérve a parlament és a bizottság hathatós támogatását.
Említésre méltó, hogy október elején Tőkés László levélben kereste meg Antonio Tajani EP-elnököt, valamint Frans Timmermans bizottsági alelnököt annak céljából, hogy a romániai jogállamiság számonkérése rendjén az erdélyi magyarság helyzetének rendezését is elősegítsék. Közbenjárása eredménytelensége láttán ez alkalommal is hasonló kérelemmel fordult az európai intézmények nevezett vezetőihez.
Képviselőnk megítélése szerint most, a román EU-elnökség időszakában, valamint az európai parlamenti választások közeledtén különösképpen időszerű, hogy az Unió az eddiginél határozottabban lépjen fel őshonos nemzeti kisebbségei védelmében – legalább oly mértékben, mint a területére beözönlő migránsok érdekében.

 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA