A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kelemen Hunor Szilágy megyében: a vasárnap tétje, hogy nélkülünk vagy velünk hozzák meg a közösségünket érintő döntéseket az új Európai Parlamentben
MÁÉRT - 2019. május 23., csütörtök 09:16

Május 27-én hiába mondjuk azt, hogy ezt elrontottuk. Május 27-én nem lehet majd az európai parlamenti választás eredményét korrigálni, ha a magyar közösség választási részvétele elmarad az általános részvételtől. Nekünk vasárnap kell felmutatnunk a közösségünk erejét! – hangsúlyozta Kelemen Hunor Sarmaságon. A szövetségi elnök az RMDSZ megyei szervezetének vezetőivel, képviselőivel találkozott a Szilágy megyei településen.
Arra kérte kollégáit, hogy a következő napokban is kitartóan folytassák a kampányt, hiszen a választás jó eredménye azon múlik, hogy sikerül-e minden magyar emberhez eljutni, és elmondani, hogy az RMDSZ az egyedüli olyan szervezet ma Romániában, amely a magyar közösség érdekeiért és értékeiért lép fel az Európai Parlamentben. „Ha félre is tesszük az időről időre fellángoló magyarellenességet, amiből bőven akadt ezekben a hónapokban, azt is látnunk kell, hogy minden egyes politikai pártnak, a román pártoknak is saját közösségük ügye és problémája a legfontosabb. A nagy kérdés, hogy ezt velünk vagy nélkülünk teszik, hogy az erdélyi magyar embereknek lesz vagy sem képviselete és hangja az Európai Parlamentben” – részletezte Kelemen Hunor.
Elmondta: ez a legfontosabb európai parlamenti választás, amióta Románia csatlakozott az Európai Unióhoz. Hatványozottan igaz ez közösségünkre nézve, hiszen a Kárpát-medencei magyar összefogás révén, száz év után először nyílik lehetőség arra, hogy határon innen és határon túl egy politikai intézményben, az Európai Parlamentben lépjenek fel a képviselők a magyar ügyért. Történelmi vétek lenne ezt a helyzetet kihagyni – szögezte le Kelemen Hunor. A szövetségi elnök meggyőződése, hogy tisztességesen kampányolt az RMDSZ, az elmúlt hét hónapban világosan és érthetően mondta el, mit nyertek a magyarok az európai uniós csatlakozásból, milyen kihívások előtt áll a kontinens, és milyen megoldásokra van szükség a nagy reformok idején. „Azon kívül, hogy a Kárpát-medencei és az erdélyi magyar képviseletet gyengíti, ha nem jutunk be az Európai Parlamentbe, nekünk számolnunk kell azzal is, hogy egy rossz eredmény közösségünk önbecsülését is aláássa. Ilyen sérülésre volt már példa: Marosvásárhelyen 2000 óta nem sikerül magyar polgármestert állítani a város élére” – figyelmeztetett Kelemen Hunor.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA