A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Levélben tájékoztatják a pápát a magyar politikai foglyok helyzetéről
MÁÉRT - 2019. május 29., szerda 18:55

Amint az ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ökumenikus istentiszteletet szervez a pápalátogatás előnapján a csíkszeredai református templomban, hogy ezzel is felhívják a közvélemény figyelmét Beke István és Szőcs Zoltán politikai foglyok jogtalan fogva tartására. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és Tiboldi László, az EMNT országos alelnöke ma sajtótájékoztató keretében jelentette be: a pénteken, május 31-én 17 órától kezdődő imaalkalom után az EMNT levélben keresi fel Ferenc pápát, tájékoztatva őszentségét a bebörtönzött politikai foglyok helyzetéről.
„Nem véletlenül választottuk ezt az időpontot az ökumenikus istentisztelet megtartására, hiszen a pápalátogatás alkalmával kiemelt figyelem irányul e térségre, s bízunk benne, hogy sikerül felhívnunk a közvélemény figyelmét arra a súlyos igazságtalanságra, mely Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt érte, akik ártatlanul ülnek börtönben mind a mai napig. Az ő mondvacsinált ügyükön keresztül a teljes közösségünket megpróbálják megbélyegezni, azt sugallva, hogy az erdélyi magyarság veszélyt, sőt, terrorfenyegetést jelent” – mondta Sándor Krisztina. Az EMNT ügyvezető elnöke hozzátette: az imaalkalom jó lehetőség arra, hogy a közösség szolidaritást vállaljon a bebörtönzöttekkel, az eseményt követően pedig levélben tájékoztatják őszentségét a koncepciós per körülményeiről és a két fiatalembert ért igazságtalanságról. Az ökumenikus istentisztelet keretében Szabó László unitárius lelkész, a Gondviselés Segélyszervezet elnöke tartja a prédikációt. Jelen lesznek mind a négy magyar történelmi felekezet képviselői, akik külön-külön is szólnak a téma kapcsán. Tőkés László, az EMNT elnöke az istentiszteletet követően mond beszédet, és ott ismertetik a pápához eljuttatandó levelet is. Az istentiszteleten jelen lesznek további egyházi és civil intézményvezetők, hazai és magyarországi politikusok is.
Tiboldi László felhívta a figyelmet: mivel a pápalátogatást megelőző napon is forgalomkorlátozásokra lehet számítani, a más városból érkezők idejében el kell induljanak, valamint érdemes a város határától a taxitársaságok vagy a tömegközlekedés szolgáltatásait igénybe venni a zavartalanabb célba érés érdekében. Az ökumenikus istentisztelet alkalmával összegyűlt perselypénzt a szervezők a bebörtönzöttek családjainak ajánlják fel.
Amint arról már korábban is tájékoztatást adtak, az EMNT legutóbb meghirdetett, a kereskedelmi kétnyelvűség megteremtéséért létrejött kampánya jelentős sikert ért el, hiszen – megkeresésük nyomán – a Penny üzletlánc 12 erdélyi településen kétnyelvűsíti kommunikációját. Ehhez kapcsolódva Tiboldi elmondta: az egységes és összehangolt fellépésre is szükség volt az akció sikeréhez, majd hangsúlyozta: további cégeket is felkeresnek és folytatják a megkezdett munkát, valamint a már elért eredmények nyomon követését.
„Jogos elvárásunk, hogy a pénzünkért a saját nyelvünkön kommunikáljanak velünk a különböző cégek. Nem titkolt szándékunk, hogy összehangolt nyomásgyakorlással megtanítsuk magyarul ezeket a vállalatokat, hangsúlyozva, hogy a többnyelvűség európai érték” – mondta Sándor Krisztina. Az EMNT ügyvezető elnöke hozzátette: mivel Székelyföld nagyobb városainak mindegyikében működik irodájuk, egyszerűbb egységesen fellépni a kereskedelmi kétnyelvűség érdekében. „Meg kell állítanunk azt az egyre fokozódó trendet, hogy a magyar nyelv teret veszít a mindennapokban. A kereskedelmi szféra – az állami intézményekhez képest – úgy tűnik, gyorsabban és pozitívabban reagál, noha utóbbit törvény is kötelezné a kétnyelvűségre” – mondta Sándor Krisztina.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA